Hírek

Meglepően sok férfit érint a korai magömlés, pedig a legtöbbször jól kezelhető!

A korai magömlés egy sarkalatos kérdés mind a férfiak, mind pedig a nők körében, hiszen komolyan képes befolyásolni a szex minőségét, ezen keresztül pedig a párkapcsolat tartósságát is. Ráadásul egy olyan problémával állunk szemben, mely a férfiak nagyjából 15-20%-át érinti, holott sok esetben jól kezelhető a gond, mert hátterében olyan bajok állnak, melyeken mi magunk is segíthetünk! 

A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre. 

Korai?  

Első körben érdemes tisztázni, pontosan mit is jelent a korai ebben az esetben. Ez ugyanis nem egy pontosan meghatározható adat, az egyéni eltérések igen erősen befolyásolják. Alapvetően azonban elmondható, hogy egy 3-15 perces időintervallum a “normál” együttlét ideje egy 500 párt érintő, önbevallásos rendszerű felmérés alapján. Ez nem is túl sok, nem is túl kevés, és az idő a behatolástól az ejakulálásig terjedő intervallumot mutatja, vagyis az elő és utójáték ebben nincsen benne. 

Innen nézve pedig már erősen árnyalódik a kép, hiszen 3 perc nem sok idő. Ugyanakkor a korai magömléssel kapcsolatosan elmondható: a korai az, ami a partner számára már nem elfogadható, nem hozza azt a kielégülést, amit a szextől elvárna. 

Mi okozhatja? 

A korai magömlés mögött több tényező is húzódhat, köztük természetesen kiemelt helyen van a stressz. Ezt leküzdeni nem könnyű, de a partnerrel való kommunikáció mindenképpen nagy segítség, illetve az is, ha megértjük, a szex lényege nem minden esetben az orgazmus, vagy az ejakuláció – bár a férfiaknál ez azért nehezebben értelmezhető. 

A probléma mögött húzódhat akár prosztatagyulladás, illetve például pajzsmirigy probléma, vagyis olyan gond, melyet szakorvos segítségével viszonylag könnyen lehet orvosolni. De sok esetben a korai magömlés visszavezethető a nem megfelelő egészségi állapotra, vagy éppen az elhízásra, azaz olyan tényezőkre, amiket mi magunk is soka javíthatunk – mondja Ratkó Tünde. 

Mozogni, tápanyagot pótolni 

A mozgás jelentősen javítja az anyagcserét, fogyaszt és önbizalmat ad – ezek mindegyike a korai magömlés ellen lép fel. A kiegyensúlyozott táplálkozás pedig alapesetben gondoskodik a megfelelő tápanyagellátottságról, azaz nem alakulnak ki úgynevezett hiányállapotok, melyek bár sokszor tünetek nélkül vannak jelen, komolyan rontják az általános egészségi állapotot. 

Hogy miért alapesetben elég csak a kiegyensúlyozott táplálkozás? Mert az élelmiszerek beltartalma jelentősen, akár 50%-kal is csökkent a tömegtermelésnek, a vegyszerezésnek és más környezeti ártalmaknak köszönhetően, azaz sokszor már csak étkezéssel fedezni a szükséges tápanyagszintet nagyon nehéz, főleg úgy, hogy azok a bizonyos környezeti hatások a mi szervezetünkre is hatást gyakorolnak, növelik annak tápanyagigényét. 

A férfiak esetében a számukra kifejlesztett vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény jó segítség lehet az általános egészségi állapot javításához – persze csak a mozgással és a táplálkozással együtt. Ebben az esetben válasszunk olyan készítményt, mely szerves kötésben tartalmaz, lehetőség szerint minél több anyagot. A szerves kötések, vagyis praktikusan a -citrátok és -glükonátok ugyanis akár 80%-kal is jobban hasznosulnak, ráadásul a komplex készítményekben az egyes anyagok segítik mások hasznosulását. 

Segítség 

A korai magömléssel kapcsolatos gondot nem szabad elbagatellizálni, de túlgondolni sem érdemes. Derítsük ki mi állhat a hátterében, mert ha az már megvan, akkor a megfelelő szakember (szakorvos vagy pszichológus) igen sokat segíthet. A saját szervezetünk optimális működésének biztosítása pedig csak javíthat minden gondunkon! 

 

Scheftsik TamásMeglepően sok férfit érint a korai magömlés, pedig a legtöbbször jól kezelhető!