Hírek

Kártékonyak lehetnek a férfi nemi sztereotípiák

A férfiak számára a nemi szerepeknek megfelelően az élet a teljesítményről szól. Hogy ez miért is alakult ki így, az nem annyira fontos, az már sokkal inkább, hogy még a 21. században is az erősebbik nem mindent megtesz azért, hogy megfeleljen egy olyan képnek, ami nem csak fals, de nem is fenntartható.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre

Nemi szerepkörök

A kislányok babáznak, a fiúk versenyeznek. A kislányok főzőcskéznek, a fiúk birkóznak. A lányok szépek, a férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Ezek is nagyon jól mutatják, hogy a férfi szerepkör elsődlegesen arról szól, milyen teljesítményt tudunk nyújtani, miben vagyunk igazán jók. És sajnos ilyenkor nem önmagunkhoz mérjük magunkat, hanem másokhoz viszonyítunk. Nem eszünk nyúltápot, amit a nők salátának hívnak, hanem férfias ételeket, mint a csülök. A pocak teljesen elfogadott, sőt megkívánt kelléke egy férfinek – legalábbis sok esetben -, és az egészségére sem illik nyíltan annyira odafigyelnie, mint a nőnek.

Az eredmény: teljesítményromlás mind a munkahelyen, mint a fizikai erőpróbákban, mind az ágyban. Erre válaszul sok férfi még jobban megerősíti a szerepkör viselkedésformáit, amivel még lejjebb csúszik a lejtőn. A folyamat vége nem csak az, hogy 50 éveikre olyan betegségeket tudhatnak magukénak, melyek jelentősen befolyásolják, és lerövidítik az életüket, hanem az is, hogy ma már tény, hogy a meddő párok esetében több, mint 60%-ban a férfi a problémás fél, vagyis terméketlen.

A terméketlenség tényének kiderülése pedig csak újabb adalék az önértékelési problémákhoz, melyre sajnos sok párkapcsolat is rámegy. Pusztán azért, mert ragaszkodunk egy elavult sztereotípiához, vagyis ahhoz, hogy a férfinak nem kellhet segítség.

Régen és most

Minden sztereotípiának van alapja, ahogyan ennek is. A férfiaknak valóban nagyobb a testi ereje, és ez hatalmas előnyt jelentett az embereknek az őskortól napjainkig. A testi erőfölény most is megvan, ám a körülmények változnak – mondja Ratkó Tünde.

A régi korok férfijai számára a férfias ételek és a fizikai munka a megfelelő kombinációt adták, de az is tény, hogy nem ettek minden nap húst, hanem több volt a nyers zöldség és gyümölcs az étlapjukon. Ma a férfiak többsége nem figyel az étkezésére, de még ha igen, akkor is azt tapasztalja, hogy segítség nélkül a teljesítménye még a változatos, egészséges táplálkozás ellenére is romlik. Ennek oka nem a férfi, hanem az életmód. A rohanás, a stressz, az ülőmunka, a légszennyezettség és minden hasonló összetevő arra vezet, hogy megnő az energiafelhasználásunk, hogy ezeket a hatásokat kompenzáljuk. Ehhez azonban több tápanyagra van szükség, és itt bukik meg a táplálkozás. Ma ugyanis az élelmiszerek beltartalma lényegesen alacsonyabb, mint akár 50 évvel ezelőtt, vagyis kizárólag étkezéssel fedezni a tápanyagszükségletet – főleg, ha már valamilyen gond is kialakult – nagyon nehéz.

Támogatás

A teljesítmény – legyen szó munkahelyi vagy otthoni részről – minden esetben attól függ, rendelkezésre áll-e a megfelelő energiamennyiség, amit a tápanyagokból nyerünk. Ha nem, akkor csökken a koncentrációs képesség, elmarad a munkahelyi teljesítmény, és egészségügyi gondok jelentkeznek. A test ugyanis elsősorban a létfunkciókra koncentrál, így azok a részletek – mint amilyen az egészséges hajkorona, vagy éppen a normál termékenység fenntartása – melyek nem közvetlenül szükségesek az életben maradáshoz, jelentősen sérülhetnek.

Jó hír, hogy a folyamat megállítható, visszafordítható, de ehhez segítség kell. Ugyanúgy, ahogyan a nők esetében a várandósvitamin, a férfiaknál a nekik szánt készítmény segíthet a normál termékenység fenntartásában, és a teljesítmény növekedésében. Ehhez persze a megfelelő készítmény kell, hiszen ha például nem szerves, biológiailag aktív (pl.: -citrát; -glükonát) kötésű anyagok vannak a vitaminkészítményben, akkor a felszívódási is jelentősen alacsonyabb, akár 80%-kal! Így pedig a vásárlás igazából pénzkidobás, eredményt nem igazán hoz majd a vitamin szedése. Emellett fontos a komplexitás is, hiszen így az egyes anyagok segítik mások felszívódását (pl.: vas-C-vitamin, cink-réz, kalcium-D-vitamin, stb.), tovább javítva a készítmény hatékonyságát az egészséges életmód támogatásában.

Scheftsik TamásKártékonyak lehetnek a férfi nemi sztereotípiák