A szülés utáni depresszió sajnos nagyon jól ismert fogalom a kismamák körében, tekintve, hogy igen sok nőt érint. Ezzel szemben kevesen tudják, hogy az apákat is érinti a szülés utáni, illetve akár a várandósság alatti depresszió, melynek hátterében sok esetben nem csak pszichológiai tényezők, hanem tápanyaghiányok is állnak. És hogy milyen mértékben? Az apák…
A férfiak a mindennapokban sok olyan tevékenységet végeznek, amikről nem is gondolnák, hogy az hatással lehet a termékenységükre. Egyszerű, megszokott mozdulatok, sokszor még csak végig sem gondoljuk, holott igen nagy hatással lehetnek a spermiumtermelésre, illetve a spermiumok minőségére, ezen keresztül pedig a terhesség létrejöttére, valamint az azzal kapcsolatos problémákra is! A témában Ratkó Tünde…
Végre itt a tavasz, csicseregnek a madarak és mozgolódnak a hormonok. A szerelem időszaka érkezik, mikor a szoknyák és a pólók is egyre rövidebbek, aminek a férfiak kifejezetten örülnek. Sőt, tavasszal a családalapítás esélyes is megnő – igaz, csak erre alapozni azért kevés lenne. Hogy miképpen hat a tavasz a férfiak spermiumtermelésére azt Ratkó…
Mennyi egy jó szeretkezés hossza? Mikortól kell tartani a merevedési zavaroktól, vagy normális az önkielégítés egy párkapcsolatban? És mi a helyzet a családalapítással? Arra milyen hatást gyakorol? Ezek olyan kérdések, amik gyakran merülnek fel az erősebbik nemben is, de az interneten nagyon sok fals információval találkozhatunk. Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő segítségével most tisztázzuk…
Mivel a férfiak termékenységével kapcsolatos gondok egyre és egyre több embert érintenek, így egyre többször is olvashatunk róluk. De ahogyan az lenni szokott, a rengeteg információ közt sokszor elveszik a lényeg és alapvető kérdésekre nem kapunk választ. Ezek közül az egyik, amit a legtöbben feltesznek: mégis min múlik, hogy egy férfi termékeny, vagy gondjai…
Amikor egy pár a meddőséggel néz szembe, és semmi más nem segít, csak az IVF, akkor se dőljünk hátra. A férfi oldalán jelentkező problémákra ugyan a családalapítás szempontjából “megoldást” jelenthet az lombik program, de ez a termékenységi problémákat messze nem rendezi. Azok pedig más betegségek előfutárai is, vagyis ekkor is foglalkozni kell velük! A…
A férfiakat érintő szexuális zavarok közt sokszor találkozhatunk a merevedési gondokkal, vagy az ejakulációt, annak korai vagy túl késői bekövetkezését érintő problémákkal. Azonban lényegesen kevesebb szó esik arról a diszfunkcióról, mely a szexuális vágy elillanásával jár. Holott ez a probléma gyakoribb, mint az elsőre gondolnánk! A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a…
Amikor a férfiak termékenysége kerül szóba, akkor az első anyag, ami beugrik szinte mindenkinek, az a cink. Ezzel nincs is baj, ám sajnos sokan meg is állnak itt, kizárólag a cink pótlását tartják szem előtt, holott ez sokszor még kevés. A vas az étkezési kultúra átalakulásával egyre előkelőbb helyre érkezik a tápanyaghiányok között, és…
Állandó kérdés, ráadásul igen megosztó is, hogy meddig normális az önkielégítés egy felnőtt férfinél. A téma jellemzően akkor kerül elő, amikor a pár gyermeket szeretne, és erős feszültségek forrása is lehet. A maszturbálás teljesen normális, és a spermiumokra gyakorolt hatása sem egészen az, amit a legtöbben hisznek. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakértő, szülésznő…
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a nők és a férfiak messze nem különböznek annyira, mint azt elsőre képzelnénk. Ahogyan ma már tudjuk, hogy létezik a férfiak ciklusa is, mely ugyan nem havonta ismétlődik, de jelen van, úgy létezik a menopauza férfi megfelelője, az andropauza is, mely az erősebbik nemet igen nagy arányban érinti. A témában…