Mozgás terhesen: mit szabad és mit nem?

A terhesség és a mozgás összehangolása állandó kérdés a kismamák esetélben. Érthető, hiszen szeretnék a gyermeküknek a lehető legtöbbet adni, és bizony a kiegyensúlyozott babaváráshoz a mozgás is hozzátartozik. De nem minden, és nem mindig! Ez fontos, hiszen, ha nem tartunk be bizonyos szabályokat, akkor árthatunk is a babának! 

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

A kezdetek 

Ezt mindkét szempontból értelmezhetjük. A mozgást tulajdonképpen bármikor el lehet kezdeni, függetlenül attól, hogy a kismama előtte sportolt-e vagy sem, illetve attól, hogy éppen hányadik trimeszterben van.  

Azoknak, akik a várandósság alatt, vagy éppen azt tervezgetve, de “elsőre” vágnak bele a mozgásba érdemes csoportos foglalkozásokat felkeresni. Itt ugyanis szakemberek segítenek abban, hogy ne erőltesse túl magát a kismama, és olyan mozgásformát válasszon, ami megfelelő. Ez azt jelenti, hogy nem most kell elkezdeni a krav maga edzéseket és szintén nem ez az alkalmas pillanat a tuor de france felkészülésre. Hogy szabad-e elkezdeni mozogni a kismamának, nem is igazán jó kérdés. Talán jobb lenne úgy feltenni, hogy milyen mozgásformákkal érdemes foglalkozni, mert a mozgás mindenképpen jót tesz! 

Nemzetközi tanulmányok sora igazolja, hogy a mozgás csökkenti a magasvérnyomás, a preeclampsia kialakulásának esélyét, mérsékli a terhességi cukorbetegség, a koraszülés és a szülés utáni depresszió jelentkezésének kockázatát, illetve jelentősen rövidíti a szülés utáni lábadozási időt is! Mindemellett maga a szülés is könnyebb, a tágulással is kevesebb gond adódik, és kisebb a császármetszés szükségességének esélye – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. 

A kivételek! 

Értelemszerűen nem lehet mindent és mindig. A kismamák jelentős élettani és anatómiai változásokon mennek keresztül, ezt pedig szem előtt kell tartani a sport közben is. Hogy ne jelentsen veszélyt a babára, lehetőleg ne tornázzuk a pulzusszámot 140 fölé – ezt a mostani okosórákkal könnyen lehet mérni -, ne válasszunk olyan sportot, ami nagyon megizzaszt. Ennek oka, hogy az izzadással vizet és tápanyagokat veszít a szervezet, ami gondot okozhat, hiszen a víz pótlása könnyebb, a tápanyagoké nehezebb. 

A nyár ebből a szempontból szintén problémás lehet a kismamáknak, hiszen az izzadás a meleg napokon is jelentkezik. A megfelelő tápanyagpótlás, vagyis a kiegyensúlyozott egészséges táplálkozás mellett ma már nagyon sok esetben szükség van kiegészítő pótlásra – ezt a szakemberek zöme is javasolja. Jó megoldás lehet a megfelelő várandósvitamin, ami szerves formában tartalmazza a lehető legtöbb anyagot és természetesen figyelembe veszi, hogy az eltérő trimesztereknek a tápanyagigénye sem azonos, vagyis a készítmény megfelelően tagolt kell, hogy legyen. Ezekkel a tulajdonságokkal a tápanyagpótlás sokkal hatékonyabb lehet, hiszen a szerves kötésekben (-citrát és -glükonát kötési típusok) az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb! 

A nem mindig alapelvet is tartsuk szem előtt! A második trimesztertől a szakemberek a 90° alá gugolást már nem javasolják, a hot jógák, a túl sok bicikli vagy éppen a súlyzós edzések sem a legszerencsésebbek. Alapvetően olyan mozgásformát érdemes választani, ami kellemesen kikapcsolja a kismamát, nem megterheli. Persze adódik a kérdés, hogy mit jelent a megterhelő? Hiszen akad olyan kismama, aki kifullad a séta közben, de olyan is, aki akár kilométereket le tud futni különösebb megerőltetés nélkül. Egy egyszerű trükkel ellenőrizhetjük, hogy a megfelelő tartományban van-e az edzés intenzitása: ha tudunk közben beszélgetni, akkor a megterhelés nem túl nagy, vagyis a mozgás jellemzően ideális a kismamának. Fontos megjegyezni, hogy a terhesség alatt fokozódik a relaxin hormon termelése. Ez az anyag felel az izületek lazaságáért (ez pedig a szülés során kiemelten fontos lesz), vagyis kerülni kell az izületek túlnyújtását! 

Amikor nem 

A mozgás az egészséges életmód része, de sajnos egyes betegségek a kismamák számára ellenjavalttá tehetik a mozgást, így a sportról érdemes egyeztetni a kezelőorvossal is. Az olyan problémák, mint az extrém túlsúly, vagy éppen az extrém vékonyság kizáró tényezők lehetnek. Gondot okozhat az elől elhelyezkedő lepény, így ebben az esetben a 26. hét után a mozgás nem javasolt, de kizáró tényező az extrém magasvérnyomás is. Ezen felül egyénileg előfordulhatnak olyan tényezők, melyek befolyással vannak a mozgás lehetőségére, így ezekről szakember dönt.