A szex a terhesség alatt – ameddig a kezelőorvos mást nem mond – teljesen rendben van. Mégis, ebben az időszakban fokozott figyelem szükséges, hiszen a növekvő új élet számtalan veszélynek van kitéve. Éppen ezért az együttlétek alatt is érdemes betartani néhány szabályt!
A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.
Biztonságos a szex?
A várandósság egy állapot, nem betegség, alapvetően tehát nem követel a nőktől drasztikus változtatásokat. Ez alól persze lehetnek kivételek, és az is igaz, hogy ebben az időszakban több dolog is nagyobb odafigyelést igényel – ide tartozik a szex is.
A hormonális változások hatására több dolog is lezajlik a nők testében, és ez adott esetben a libidót is érintheti. Nem vagyunk egyformák, ennek megfelelően nem is ugyan azokat a reakciókat adjuk egy – egy változásra. A kismamák között többen tapasztalják, hogy libidójuk lecsökken, akár teljesen el is tűnik, de legalább ennyien érzik azt, hogy libidójuk az egekbe szökik. A jó hír, hogy amíg a kezelőorvos mást nem mond, addig a szex nem tiltott. A babának nem árt, nem lehet “megbökni”, és ha csak nem gondolkozunk extrém “megoldásokban”, akkor az együttlétből inkább csak nyugtató ringatózást érzékel a baba.
Természetesen vannak olyan szakaszok, mikor a szex is tiltott lehet. A veszélyeztetett terhességeknél jellemzően az első és utolsó trimeszterben az együttlét sokszor nem javasolt, de a nyitott méhszáj vagy az idő előtt jelentkező fájások is kizáró tényezővé válhatnak. Alapvetően a harmadik trimeszter végén a szex beindíthatja a szülést is, így egy bizonyos pontig tiltólistára teheti az orvos, míg amikor az idő elérkezett a szülésre, sokszor még javasolják is, hogy beindulhassanak az események.
Biztonságos szex!
Egy másik kérdés a biztonságos szex. A nemi betegségek veszélye jellemzően azokat a nőket fenyegeti, akik nem élnek monogám kapcsolatban. Ez azonban nem jeleni azt, hogy ne kaphatnának el fertőzést egy abszolút hűséges, szerető partnertől is!
Ebben az esetben természetesen nem a durva nemi betegségek kerülnek szóba, de egy gombafertőzés vagy egy egyszerűbb hüvelyi fertőzés a szex során igen gyakori probléma lehet. Alapvetően ezeket a gondokat gyorsan és egyszerűen lehet kezelni, de a várandósság alatt sajnos a gond nagyobb – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Az immunrendszer visszafogodtan működik, és sajnos tény, hogy a felszállóvá váló hüvelyi fertőzések okozzák a vetélések 70%-át, illetve jelentős szerepet játszanak a koraszülések kialakulásában is.
A biztonságos szex éppen ezért a várandósság alatt az óvszer használatát is jelenti. Ez ugyan sokszor kellemetlen lehet, de biztos, ami tuti alapon érdemes elgondolkodni a használatán. Ezen felül az immunrendszer támogatása a nők esetében az egész várandósság alatt indokolt!
Ehhez a várandósvitaminok nyújthatnak segítséget. Figyeljünk azonban arra, hogy a készítmény tartalmazzon rezet és cinket, ráadásul ezeket szerves formában, a trimeszterek igényeinek megfelelő mennyiségben. A két említett anyag a szervezetben antivirális, antibakteriális és fungicid, azaz gombaellenes hatásokkal rendelkezik. A szerves kötések (-citrátok és -glükonátok, jelen esetben cink-citrát és réz-glükonát) akár 80%-kal jobb hasznosulást tesznek lehetővé, a trimeszterek eltérő igényei pedig éppen a fejlődési szakaszok eltérő mozzanataiból adódnak!
Döntés
Ha mi magunk mindent megteszünk a biztonság érdekében – azaz az immunrendszert is támogatjuk és óvszert is használunk -, még akkor is érdemes kikérni a kezelőorvos tanácsát. Pirulni, idegeskedni nem kell, az orvosunk teljesen biztosan nem tőlünk találkozik majd először ezzel a kérdéssel, és még csak meg sem fog lepődni rajta – sok esetben akár magától is mondja, hogy a szex megengedett, vagy sem.