Vetélés, koraszülés és fejlődési elmaradás lehet a vashiány következménye! 

A vashiány nem ismeretlen a kismamák előtt sem, sőt, tulajdonképpen igen gyakori hiányállapot. Sajnos jóval több gondot okoz, mint a fáradtság, sőt, a kismamák esetében a magzatra is hatással van. A vas pótlása azonban nem olyan egyszerű, ráadásul időigényes folyamat, azaz mindenképpen időben kell elkezdeni! 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos, a Trimeszter Termékenységi Klinika szakértője van a segítségünkre. 

Vashiány és tünetek 

A vashiány igen általános jelenség, nagyon sok esetben van jelen, azonban a fáradságon túl sajnos komolyabb panaszokat is okozhat – többek közt ez az oka annak is, hogy a terhesség során a vas mennyiségét is vizsgálják. 

A vas hiánya felelhet a nyugtalan láb szindróma jelenlétéért, a csökkent fizikai képességekért, sőt, a mentális és gondolkodási teljesítmény romlásáért is. Sajnos azonban ennél sokkal komolyabb bajok kiváltója is lehet, hiszen a szívelégtelenség kialakulásában is részt vesz, valamint, mivel a TPO hormon képzéséhez is szükséges, így a pajzsmirigy működési zavarainak kialakulását is elősegíti. Külön rossz hír, hogy a vashiány a fertőzésekre is hajlamosabbá tesz, melybe a hüvelyi fertőzések is beletartoznak. Bár a terhesség során ezek gyakoriak, kifejezetten veszélyes is lehetnek, mert felszállóvá válva a magzatra is hatást gyakorolnak. Nem is kicsit, mivel a vetélések mintegy 70%-ért tehető felelőssé! 

Vashiány és magzat 

Az anya vashiánya nem csak a saját szervezetére van hatással, hanem a magzatéra, sőt, a megszületett babáéra is, hiszen a szoptatás ideje alatt is az anya szervezete fedezi a kicsi szükségleteit! 

A hemoglobin szállítja az oxigént a vérben. Az oxigénnel való kötéshez vasra van szükség, vagyis vashiány esetén romlik az oxigénellátás, ez pedig hátráltatja a baba fejlődését, annak elmaradását okozhatja. Ennek következtében alacsony születési súly és koraszülés is kialakulhat. 

A szoptatás során a vashiány a baba szervezetében is vashiányt alakít ki, hiszen a tápanyagokat a kizárólagos anyatejes szoptatás mellett a kicsi teljes egészében a kismamától kapja – mondja dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos, a Trimeszter termékenységi Klinika szakértője. 

Vaspótlás 

Ki kell emelni, hogy a várandósság során az anémia és a vashiány megítélése más laborértékek alapján történik, vagyis minden esetben szakember kell hozzá, aki ezeket az eltéréseket is figyelembe veszi! 

A vashiány kialakulása egy hosszú folyamat, ennek megfelelően a pótlása, a vasraktárak visszatöltése sem megy gyorsan. Ráadásul, hogyan minden anyag esetében, a hasznosulás a szervezetben könnyebben megy, ha szerves kötésben visszük be az anyagot, a felszívódását segítő anyagokkal együtt. 

Ez utóbbi a vas esetében ez a C-vitamin, illetve ehhez kapcsolódóan a szelén és a cink. Ráadásul a cink más szempontból is kiemelten fontos, mivel a cink és a réz a szervezetben antivirális, antibakteriális és gombaellenes hatásokkal rendelkezik, vagyis hatékonyan lép fel a hüvelyfertőzések kialakulása és felszállóvá válása ellen. Ez pedig fontos, hiszen – ahogyan azt fent is említettük – a hüvelyfertőzések jelentkezése a terhesség során alapesetben is gyakoribb lehet, a vashiány pedig ezt csak fokozza. 

A szerves kötések a szervezetben jobban, akár 80%-kal is hatékonyabban képesek felszívódni. Ennek oka, hogy a szervezetnek kevesebb átalakítást kell végeznie az egyes anyagokon. A készítményekben így keressük a -citrát és -glükonát kötési típusokat, valamint a terhesség kapcsán arról se feledkezzünk meg, hogy a három trimeszter nem azonos tápanyag-szükségletekkel rendelkezik! 

A vaspótlás azonban veszélyes is lehet. A vasat ugyanis túl lehet adagolni, mely sajnos szabadgyökök felszabadulásához vezet, ami káros következményekkel jár. A vaspótlást ezért érdemes egyeztetni a szakemberrel is!