Az orrvérzés és a fogíny vérzése is gondokra figyelmeztet a második trimeszterben 

A második trimeszter alapvetően nyugodtabbnak mondható, mint az első. Ilyenkor már a kismama is jobban realizálja, hogy várandós, a pocak is kerekedik, de még nem akadályozza jelentősen a mozgást. A reggeli rosszullétek jó eséllyel eltűnnek, az öröm kiteljesedik. Persze ilyenkor is adódhatnak kellemetlenségek, amik ijesztőek lehetnek, főleg, ha vér is kapcsolódik hozzájuk, ami gyakoribb, mint azt elsőre gondolnánk! 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Vérzés? 

Vérzéssel sokszor találkozhatunk a terhesség során, de igazán nagy gondot ezek a szivárgó vérzések csak akkor jelentenek, ha hüvelyi eredetűek. Még ebben az esetben sem feltétlenül jeleznek tragédiát, ám természetesen hüvelyi vérzés esetében mindig fel kell keresni a kezelőorvost! 

Vérzések azonban a második trimeszterben jelentkezhetnek az orrban és a fogínyben is. Ezek ugyan nem veszélyesek, de azért nem árt odafigyelni rájuk, hiszen kellemetlenek, sőt, egyes esetekben hosszabb távú következményeik is lehetnek. 

Fogíny 

A fogak és a fogíny védelme a várandósság során felértékelődik. Ennek oka, hogy nagyon sok esetben láthatunk olyan példát, hogy a kismama elveszíti néhány fogát a terhesség alatt. Ez a folyamat pedig könnyen indulhat a második trimeszterben, amikor a baba csontozata kezd megszilárdulni. Ehhez nagy mennyiségben igényli többek közt a kalciumot, melyet az anya szervezetéből “vesz el”. Amennyiben az anyai szervezetben a kalcium mennyisége nem megfelelő, úgy azt olyan helyekről vonja ki a test, mint a fogak – így biztosítva a magzat megfelelő fejlődését. 

A fogíny érzékenysége megnő a várandósság alatt, különösen a második trimeszterben. Ilyenkor előfordulhat a fogínyvérzés is, amit kiküszöbölhetünk a megfelelő, puha sörtéjű fogkefével, a szájhigiéniára való fokozott figyelemmel, illetve adott esetben C-vitamin pótlással. 

A fogak egészségéért a várandósság alatt – és persze azon kívül is – érdemes “belsőleg” is tenni, azaz a megfelelő tápanyagpótlással biztosítani azt. Ez ma már nem olyan egyszerű, hiszen az élelmiszerek beltartalma jelentősen lecsökkent, miközben a környezeti ártalmak romboló hatása egyre csak nő, vagyis a szervezet támogatása a várandósság alatt ma már nagyon is ésszerű döntés – nem véletlenül javasolja a szakemberek döntő többsége és a WHO is. A támogatás remek eszköze lehet egy jó várandósvitamin. 

Itt azonban ki kell emelni, hogy a második trimeszter igényei nem azonosak az első trimeszterével, és eltérnek a harmadik trimeszterétől. Azaz olyan készítményt keressünk, mely ezt a tagoltságot képes szem előtt tartani! Emellett a bevitt anyagok hasznosulásáról kell gondoskodnunk, ehhez pedig érdemes biológiailag aktív formában bevinni a lehető legtöbb anyagot. Ez szerves kötési formákat jelent, praktikusan -citrátokat és -glükonátokat (pl.: cink-citrát és réz-glükonát), melyek hasznosulása a legtöbb készítményben jelen lévő szervetlen kötésekhez képest akár 80%-kal is jobb! 

Orr 

A kismamáknál a második trimeszterben igen gyakori jelenség az orrvérzés. A megfelelő tápanyagellátottság ezen is képes enyhíteni, de ebben a jelenségben több olyan tényező is szerepet játszik, mely a várandósság elkerülhetetlen velejárója – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Ezek egyike a megnövekvő vérnyomás. Ez azonban csak egy bizonyos pontig van rendben, azaz az orrvérzés esetén érdemes vérnyomásgondra gyanakodni. Amennyiben többször is előfordul orrvérzés spontán, fizikai behatás nélkül, a kezelőorvossal is érdemes beszélni, hogy ki lehessen zárni a várnyomásgondok lehetőségét. 

Az orr vérzése kötődhet a szükségszerűen bekövetkező hormonális változásokhoz is. Ez azt jelenti, hogy bár kellemetlen jelenségről van szó, veszélyt nem jelent. Érdemes felkészülni a lehetőségre, orrvérzés esetén az orrnyeregre hideg eszközt szorítani, előredőlni és vigyázni a ruházat tisztaságára.