Amikor egy pár babát szeretne, akkor a vérzés nem igazán jó barátjuk. Pedig az is előfordulhat, hogy a vér megjelenése kifejezetten jó híreket jelent.
Ezt az ellentmondást dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász segítségével oldja fel a ratkotunde.hu.
Felborult menzesz
A menstruáció pontos volta a termékenység egyik feltétele. A ciklus ugyanis az egészséges hormonháztartásról is árulkodik, vagyis ha minden rendben van vele, akkor ezen a fronton nem kell aggódni, bár sajnos a ciklus rendszeressége nem garancia a hormonháztartás megfelelő működésére.
Abban az esetben, ha a vérzés nem rendszeres, mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Azonban ha a ciklus kissé összezavarodik, akkor nem feltétlenül van baj. Előfordulhat ugyanis az is, hogy bár rendszeres időközönkét jelentkező ciklussal él a nő, az mégsem természetes, vagyis a fogantatás nem lehetséges. Ennek oka, hogy a tápanyaghiányos állapotok nem mindig borítják fel a rendszert, vagy ha igen, a test akkor is igyekszik rendszeressé tenni a vérzés, annak ellenére, hogy ettől még az adott gond jelen van. a vérzés összezavarodása éppen ezért akkor is jelentkezhet, ha a szervezet elkezdi feltölteni a raktárait. Ez a várandósvitamin hatása is lehet, hiszen ilyenkor a szervezet megkezdi a visszaállást a valóban természetes ciklusra, ami egy ideig „átállási nehézségekkel” járhat.
Fontos megjegyezni, hogy a tápanyag raktárak feltöltéséhez a szakemberek jelentős része javasolja a várandósvitamin használatát. A legjobb eredmény elérése érdekében pedig a megfelelő tagolás mellett arra is figyelni kell, hogy az adott készítményben az anyagok szerves kötéssel szerepeljenek, így ugyanis elérhető, hogy a felszívódási arány akár 80%-kal is nagyobb legyen!
Köztes vérzés
Nos, igen, ez szinte sohasem jelent jót. A kismamák, vagy babára vágyó nők esetében a köztes vérzés utalhat hormonhiányra, tápanyaghiányos állapotra, de sajnos jelezhet vetélést is. a korai időszakban ez még nem igazán „látványos”, de sajnos a terhesség megszakadása akkor is jelentkezhet.
Szerencsére azonban nem minden esetben van így. Egyes nőknél jelentkezhet úgynevezett beágyazódási vérzés is. ez akkor történik, amikor a megtermékenyített petesejt megkezdi beágyazódását a méh falába. Ezen folyamat közben a petesejt és az anya szervezet között kialakul a véráramlás is, vagyis egy bonyolult, és nem is pillanatok alatt lezajló eseményről van szó. Jellemzően a menzesz utolsó napját követő 12. nap körül jelentkezhet a vérzés, míg maga a beágyazódás akár 5 napig is eltarthat – fejti ki dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Ez a vérzés azonban igen jól elkülöníthető a menzesztől, hiszen nem friss, így inkább barnás, feketés árnyalatú, és jellemzőpen pecsételés-szerű jelenségről van szó.
Tehát igen, a köztes vérzés lehet annak a jele is, hogy a baba megfogant, és rendben megkezdte utazását az élet felé. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy ebben az időben még a terhességi teszt csak nagyon ritkán mutatja ki a várandósságot, vagyis az ilyen vérzéssel – abban az esetben mindenképpen, ha babát szeretne a nő – érdemes szakorvost felkeresni.