Amikor a terhesség tényét megállapítja az orvos, akkor a kismama számára folyamatosan a következő lépés várása a legfontosabb de csak egy bizonyos pontig. Hiszen bár az ultrahangon látja a csöppséget, nem tudja, hogy minden rendben van-e. ezért elsőre köröm rágva várja a szívhangot, az első fontosabb vizsgálatokat, de a legjobban azt, hogy mikor mozdul már meg a baba!
Hogy pontosan mikortól mozog a baba, és mire kell figyelni a mozgással kapcsolatban, arra Ratkó Tünde szülésznő válaszol a ratkotunde.hu-nak
Mikortól mozog?
Fontos tisztázni, hogy minden kismama más, hiszen emberek vagyunk, nem gépek. Ez azt jelenti, hogy bár beszélhetünk más kismamákkal arról, kinek mikor mozdult meg a csemetéje, ez nem jelent biztos fogódzót.
A mozgás az emberi lét alapeleme. Ennek megfelelően a magzat már a 8.-10. hét környékén is mozog, forgolódik és nyújtózkodik. Ekkor még azonban annyira kicsi, hogy az anya ezt a mozgást nem érzékeli. Az érzést ugyanis tompítja a magzatvíz, hiszen a folyadék elnyeli a mozgás keltette energiát. Ez egy nagyon hasznos tulajdonság, hiszen védi a magzatot a fizikai behatásoktól, emellett azonban bizony a mozgás érzékelését is kitolja.
Olyan sokat azért nem kell várni, hiszen a 18.-20- hét környékén jellemzően már minden magzat megmozdul. Ez történhet kicsit előbb, és kicsit később is, vagyis emiatt nem kell aggódni, amíg a kezelőorvos nem teszi.
Amellett, hogy a mozgás egy alapvető dolog, a magzat „kommunikációjának” is tekintik a szakemberek. Ezt a kismamák is gyorsan kitapasztalják. A baba mozgással reagál arra, ha éhesek vagyunk, ha szomjazunk, ha sétálunk, megijedünk, vagy örülünk.
Mit lehet érezni?
Ahogyan azt már mondtuk, minden kismama más, tehát az is eltérő, hogy hogyan érzékelik az első mozgásokat. A romantikus, lányregényes rész, amikor valaki pillangószárny mozgását érzi a pocakjában. Ilyen is van, de sokaknak ez olyan érzés, mintha amit a gázok keltenek, vagy éppen határozott mozdulatot éreznek meg elsőnek.
A legtöbb kismama az idő közeledtével tudatosan figyel arra, vajon mikor mozdul meg a kicsi. És mivel annyira koncentrálnak, nem feltétlenül tudják, hogy valóban azt érzik-e, vagy nem. Izgulni nem kell, amikor eljön az ideje, akkor a mozgást határozottan érezni fogja a kismama, és el is tudja különíteni minden más, hasonló érzéstől.
Mi van, ha nem mozog?
A magzat mozgása nem folyamatos, mint ahogyan mi sem megyünk egyfolytában. Néha alszik, néha aktívabb, vagyis a mozgás intenzitása is változik. Amikor a baba alszik, vagy egyszerűen lustálkodik, akkor értelem szerűen kevesebbet mozog, míg amikor aktív, akkor akár olyan érzése is lehet a kismamának, mintha „buli lenne a pocakban”.
A félelmet az váltja ki, amikor a kismama úgy érzi, nem mozog eleget a magzat. De mi az elég? Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak elárulta, hogy egy megnyugtató folyamat lehet a mozgás számlálása. Ezt naponta kétszer érdemes elvégezni. Ilyenkor bal oldalon fekve, vagy kényelmesen, egy fotelba ülve, nyugalomban kell lenni, és evés után 20 perccel, 1 óráig lehet számolni a mozgásokat. Akármilyen apró mozgás számít, és 10-szer kell mozdulnia a kicsinek. A kell azonban erősen idézőjeles szó, hiszen ha épp lustálkodik, vagy alszik a kicsi, akkor ez a szám lehet alacsonyabb is.
Ha nagyon keveselljük a mozgást, akkor próbáljuk felébreszteni a kicsit, ha még ekkor sem vagyunk elégedettek, akkor beszéljünk az orvossal, szülésznővel. Akkor is mindenképpen értesítsük a szakembert, ha a baba 1 órán belül nem mozog, hiszen ez sajnos komoly gondot is jelezhet.
A mozgásra és a baba egészségére is jó hatással van a megfelelő vitamin, ásványi anyag és nyomelem ellátottság. Ezt természetesen az anya szervezete biztosítja, számára pedig a kiegyensúlyozott étkezés és a rendszeres mozgás adja meg a kellő mennyiséget. Rohanó világunkban azonban a szakemberek jelentős része javasolja várandós készítmény szedését, melyek közül azonban mindenképpen olyat érdemes keresni, melyben szerves kötésben vannak jelen a vegyületek, hiszen ezek felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet!