Annyira sok embert érint napjainkra a meddőség ténye, hogy már meg sem lepődünk azon, ha egy párnak nem sikerül a családalapítás. Ma már azt is tudjuk, hogy az esélyeinket nagyban tudjuk növelni a szülővé válásra abban az esetben, ha odafigyelünk magunkra – és ez a gyógyszereinkre is igaz. Még abban az esetben is, ha azok teljesen hétköznapi, vény nélkül is szedhető szerek.
Betegség és meddőség
A meddőség kialakulásának hátterében állhatnak genetikai tényezők is, de kiválthatják betegségek is. Ezek többnyire olyan kórok, melyek a hormonháztartást érintik, abban okoznak eltéréseket, de persze sok más irányban romboló betegség tünetei közt is találkozhatunk a terméketlenség megjelenésével.
Mivel azzal már rég tisztában vagyunk, hogy a herék számára alacsonyabb hőmérséklet kell, mint ami a test normál működésének fenntartásához szükséges, így adódik a kérdés: mi a helyzet a lázzal? Egy egyszerű nátha is tehet meddővé?
Láz és spermium
A jó hír, hogy egy kis láz önmagában nem teszi meddővé a férfit, de tény, hogy hatással van a spermiumokra, képes roncsolni azok minőségét és csökkenteni a mennyiségüket is. Ez azonban csak átmeneti – mondja Ratkó Tünde.
Nagyobb rombolást okoz a lázcsillapító, amit ilyenkor beveszünk, sőt, akkor is szedünk, ha fáj a fejünk, lábunk, kezünk, vagy éppen rendszeresen sportolva izomfájdalmakkal küszködünk.
Kutatás
Már évekkel ezelőtt is bizonyították, hogy az iboprofen komoly károkat képes okozni a nemzőképességben – ez természetesen igaz a paracetamol és több más nemszteroid gyulladásgátló és lázcsillapító esetében is. A gond, hogy ezek a szerek az androgén hormonok kiválasztására gyakorolnak negatív hatást, amin keresztül a spermiumokat is roncsolják. Ráadásul minél hosszabban szedi valaki ezeket a szereket, a hatás annál egyértelműbben jelentkezik.
És akkor most merre?
Ezek alapján a lázcsillapítást nem szabadna megtenni, holott ez bevett szokás. Igaz, ma már az orvosi gyakorlat szerint sem csillapítunk lázat, hiszen annak szabályozására a test nagyon precíz rendszert tart fenn. A lázcsillapítás oka, hogy a közérzet javuljon. Ez ugyan fontos, de sajnos nagy ára van.
A roncsolt spermiumok ugyanis nem csak a terméketlenségben játszhatnak szerepet, hanem a minőségi romlás révén, megtermékenyítés esetén a koraszülés, vetélés és a genetikai gondok kialakulásának esélye is megnő.
A spermiumok egészségéért, vagyis a termékenység megőrzéséért így pedig az egészségi állapot megőrzéséért sokat tehetünk. Ennek alappillére a rendszeres mozgás és a megfelelő tápanyagellátottság, mely alapesetben a kiegyensúlyozott, egészséges étkezésből adódik.
Mára azonban élelmiszereink beltartalma jelentősen lecsökkent, így a megfelelő tápanyagellátottság biztosításában nagy segítség lehet egy jó férfivitamin, mely szerves kötésben tartalmazza az anyagokat – így azok hasznosulása akár 80%-kal is jobb! Nem utolsó sorban a megfelelő tápanyagellátottság az immunválasz kialakítását is nagyban segíti, vagyis egészségesebbek lehetünk általa, illetve kompenzálni lehet – legalábbis részben – a kívülről érkező romboló hatások befolyását a testre.