Hírek

Veszélyeket rejt a nyár a kismamákra nézve!

Végre itt a nyár, ami a kismamák számára sokszor nem éppen a legjobb. Sajnos ők nehezebben viselik a nagy meleget, az izzadást és a vízhiányt is, így ebben az időszakban sokkal jobban oda kell figyeljenek magukra, hiszen az ő állapotuk a baba állapotára is rányomja bélyegét. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nÅ‘gyógyász fÅ‘orvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Szédülés 

A nagy melegben nem, hogy a kismamák, de a nem várandós emberek is sokkal nagyobb fizikai megterhelésnek vannak kitéve. Ezért kiemelten fontos, hogy a kismama mindenhova, de tényleg mindenhova vigyen magával vizet. ha ugyanis ő szomjas, akkor a baba is szomjas, és ha az kismama szervezetében túl kevés a folyadék, az bizony a babára is hatással van. 

Ennek sajnos az a hátulütője, hogy sokszor kell meglátogatni a mellékhelyiséget, aminél megint érdemes figyelni. A fertőzések, melyeket a nyilvános illemhelyekről lehet összeszedni komoly kockázatot jelentenek, hiszen felszállóvá is válhatnak. A felszálló fertőzések pedig a vetélések és koraszülések 70%-ért is felelőssé tehetőek. Kikerülésükre a toaletten nem leülés, vagy kifejezetten erre való ülőketakaró alkalmazása ajánlott. De még így is fontos, hogy a szervezetben megfelelő legyen a cink és a réz szintje, hiszen ez a két anyag antibakteriális, antivirális és fungicid hatással is rendelkezik – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hunak. 

Izzadás 

Nem csak a cink és a réz a fontos a várandósság alatt, hanem számos más anyag is, melyeket pótolni kell, különösen nyáron, amikor többet izzadunk. Az izzadság ugyanis ásványi anyagokat is tartalmaz, melyek visszapótlása fontos. Erre alkalmas lehet a várandósvitamin, de csak akkor, ha a benne lévÅ‘ anyagok szerves kötéssel (-citrát, –glükonát) vannak jelen, illetve a készítmény komplex, és a trimeszterek igényeinek megfelelÅ‘en van összeállítva! 

Nap 

Napimádó kismamák, figyelem. A D-vitamin kiemelten fontos a várandósság alatt is, de a napozással nagyon óvatosan kell bánni. A pocakot lehetőleg ne napoztassuk, mert ez nem tesz jót a babának, könnyen túlmelegedhet. A kismama inkább maradjon árnyékban, és csak a kezeit, lábait napoztassa. D-vitamin pótlását pedig szintén megoldhatja várandósvitaminnal, de arra figyeljen, hogy a készítményben D3-vitamin formában legyen jelen az anyag, mivel így lényegesen jobb a hasznosulása. 

 

 

Scheftsik TamásVeszélyeket rejt a nyár a kismamákra nézve!