Hírek

Apró , dolgok, de akadályozhatják a családalapítást. Ilyen az akne is

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen apró jelekre is figyelni kell, ha a testünk jelzéseit szeretnénk megérteni. Ráadásul az, ha nem veszünk ezekről tudomást, sokszor komoly következményekkel járhat.

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.

Gond, ha hiányzik?

A tápanyagok hiánya sokszor kisebb – nagyobb kellemetlen tüneteket okoz, ám ezek nem mindig jelentenek akkora gondot, hogy foglalkozzunk velük. Ilyen a cinkhiány is, mely az életünk során igazán nagy gondot nem okoz, mivel a jelentős mértékű cinkhiány igen ritka.

Csakhogy az életnek vannak olyan részei, ahol ez az elem bizony hatalmas szerepet tölt be, ez pedig történetesen a fogantatás és a terhesség. A cink ugyanis fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, éppen ezért elhagyhatatlan, fontos tényezője az egészséges terhesség létrejöttének és kihordásának. A gond igazán azzal van, hogy sokan nem is sejtik, hogy kevés a cink a szervezetükben.

Ha azt hinné, hogy ez az anyag csak a nők számára ennyire fontos, akkor téved. A cink nagyrészt, illetve legnagyobb koncentrációban az izmokban, a szívben a tüdőben és az agyban viszonylag egyenletes. Más szervekben azonban – mint például a herékben – koncentrációja nagyban függ a megfelelő cink beviteltől. A férfiak számára ez pedig azért fontos, mert az elégtelen cink ellátás a sperma minőségének romlásához, sőt, akár a libidó csökkenéséhez is vezethet, mely nagyban rontja a családalapítás esélyeit.

Miből tudhatom?

A cinkhiányt felismerni igen nehéz, mivel sokszor semmilyen tünettel nem jár. dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak elmondta, hogy azért vannak olyan jelek, melyekre érdemes odafigyelni.

Ilyen lehet a töredezett, elvékonyodó haj, valamint az aknés bőr. A cink jelentős szerepet játszik az egészséges hajhagymák létében, illetve a bőr szépségében is. ha a vérben nincs elegendő az anyagból, akkor ezekre a helyekre sem jut belőle megfelelő mennyiség.

A felnőttkori cinkhiány egyik tünete lehet az étvágytalanság is, valamint az elhúzódó sebgyógyulás. Ahogyan azt már említettük, a szexuális vágy csökkenése is jelentkezhet, bár ez más az erőteljes cinkhiány egyik tünete.

Pótolható?

A cink pótlás a táplálkozásból viszonylag jól megoldható. Azonban az olyan kiemelt időszakokban, mint a babatervezés, vagy a várandósság, szükség lehet az anyag pótlására. Erre alkalmasak a komplex várandós vitaminok, melyek tartalmaznak cinket is. fontos azonban arra is figyelni, hogy a készítményben az anyag szerves kötéssel szerepeljen (pl.: cink – citrát), mivel az ilyen kémiai kötések esetében az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet, ami jelentős szám!

Scheftsik TamásApró , dolgok, de akadályozhatják a családalapítást. Ilyen az akne is