A második trimeszter talán a legnyugodtabb része a terhességnek. Már jó eséllyel elmúltak a reggeli rosszullétek és még nem kell számolni a hatalmas pocak jelentette kihívásokkal. Ugyanakkor a második trimeszternek is megvannak a veszélyei, vagyis azért odafigyelést mindenképpen megkövetel ez az időszak is. A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a Trimeszter Termékenységi Klinika…
Mióta létezik a Chat GPT, vagy más AI rendszer, azóta az életünk is könnyebb. Feltehetjük neki a kérdéseinket, nem kell kutatni, utána olvasni több oldalon, kigyűjteni az információkat. Azonban sokan nem számolnak azzal, hogy a mesterséges intelligencia nem egy másik ember, főleg nem szakember, a generatív szöveg pedig veszélyes is lehet az olyan kérdések…
A terhesség során a hüvely egészsége kiemelten fontos, hiszen, ha gond adódik, az bizony a magzatra is hatással lehet. Az a bizonyos “gond” pedig gyakoribb, mint hinnénk, hiszen már maga a terhesség ténye is hajlamosít a hüvelyfertőzések megjelenésére. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. Ha terhesség, akkor…
Érkezik a nyár, végre süt a nap, előkerülnek a rövidnadrágok, a trikók, és persze mostantól figyelni kell a fényvédelemre – még az erősebbik nemnek is, akiknél ez messze nem jellemző. Azonban a fényvédők esetében mindenképpen olvassuk el az összetételt, mivel a legtöbb ilyen készítmény a férfiak termékenységére, sőt, hosszabb távon akár a kinézetére is…
Nem jelent újdonságot sem a tudósoknak sem pedig a kismamáknak, hogy az elhízás sajnos növeli a terhesség során jelentkező problémák rizikóját. Egy friss kutatás azonban átfogóbban vizsgálta a helyzetet, mely ijesztő következtetésekre jutott a halva szülések szempontjából. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.huk segítségére. Elhízás és terhesség A…
A hüvelyflóra eltolódása sohasem kellemes egy nő számára, hiszen egyrészt tüneteket okozhat, másrészt a helyreállítása sem olyan egyszerű. Ez különösen igaz abban az esetben, ha a nő történetesen várandós, hiszen ilyenkor a hüvelyi fertőzések lényegesen nagyobb veszélyt jelentenek. Azonban ilyenkor is nagyon óvatosan bánjuk a házi praktikákkal, mert komoly gond is lehet belőle! A…
A hüvelyi folyás egy teljesen természetes dolog, persze bizonyos keretek között. Mégis, az olyan időszakokban, amikor a nők különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségükre – ilyen a terhesség is -, a hüvelyi folyás bizony ijesztő is lehet. Pánikra nincs ok, de érdemes tisztában lenni azzal, meddig, mikor normális a hüvelyi folyás a terhesség alatt! …
A műanyagokkal kapcsolatosan egyre több tanulmány igazolja azt, hogy komoly gondok adódnak a használatuk során. Az egyik legkomolyabb probléma a ftalátok kapcsán jön elő. Sajnos ezek az anyagok szükségszerűen jelen vannak a műanyagokban, kioldódásuk azonban az emberi szervezetre nagyon káros. Tanulmányok pedig rámutattak, hogy szerepet játszanak a koraszülések kialakulásában is. A témában dr. Angyal…
A magasabb életkor, a tanulmányok, a karrier és még sok más tényező eredményezi azt, hogy napjainkban a házasság és a gyerekvállalás is későbbre tolódik. Ez azt is jelenti, hogy egyre több férfi válik apává, vagy vállal újabb gyermeket 50 éves kora körül. Ilyenkor pedig felmerül a kérdés, hogy mekkora kockázatot vállalnak ezzel a babára…
A terhesség egy jelentős változás a nők életében, ami természetesen az egész családot érinti. Sajnos sokan a félelem miatt komoly problémákat élnek meg a párkapcsolatukban is, mivel a várandósság örömteli tudatosodása után a szexet tiltólistára teszik. Ez azonban felesleges, néhány egyszerű szabállyal a szex tökéletesen biztonságos és egy kicsit sem káros a várandósság alatt…