A férfiak szexuális vágya, étvágya jellemzően nagyobb, mint a hölgyeké, ami sokak szerint gondot okozhat a családalapítás terén. Hiszen a napi szintű magömlés nem teremti meg azt az ideális helyzetet, melyet az asszisztált reprodukciós eljárások során alkalmaznak, azaz a 2-3 napos önmagtartóztatás utáni mintaadást. Tényleg fontos az önmegtartóztatás a gyorsabb családalapítás szempontjából? A témában…
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy a férfi és a női szervezet bár alapvető egységekben különböznek, a működésük biztosítása ugyan úgy történik. Ennek megfelelően, ami az egyiket jelentősen képes károsítani, a másikra sem gyakorolhat eltérő hatást – ez igaz a vegyi anyagok esetében is. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos…
Az idő előtti, vagyis a 40 éves kor előtt jelentkező, valamint a korai, vagyis a 45 éves kor előtt jelentkező menopauza is egyre gyakoribb a fejlett országok esetében, ami nagyon nem jó hír. Egyrészt természetesen jelentősen képes befolyásolni a párkapcsolatot és a családalapítás lehetőségét, de számolni kell azzal is, hogy a szív és érrendszeri…
A gesztációs diabétesz, vagyis a terhességi cukorbetegség egy kifejezetten veszélyes állapot, mely sajnos nem csak a kismamákat, hanem a babákat is érinti, méghozzá jelentős mértékben. A kialakulásának esélye technikailag minden terhesség során megvan, megelőzése így kiemelt jelentőségű! A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. Gesztációs diabétesz A terhességi…
Európában és Magyarországon is sajnos kiemelten kell foglalkoznunk egy olyan témakörrel, mint a sikertelen terhességek, mivel a várandósságok egy messze nem elhanyagolható része már csak a korszerű, ám nem mindig bevált lombik bébi programmal oldható meg. Ezeknek a kezeléseknek a száma nő, miközben az eredményességet jobban lehetne fokozni, ha a szervezet alapbetegségeit helyre billentenénk úgy, hogy…
A férfiak számára a lehetséges betegségek közül, vagyis inkább az azoktól való félelem dobogós helyén szerepelnek a pénisz funkciózavarai, illetve a szexuális funkciózavarok. Bár ezek se nem halálosak, se nem kezelhetetlenek, mégis, ha ilyesmi kerül szóba, a férfiak bezárkóznak, igyekeznek nem belegondolni, hogy akár ők is érintettek lehetnek. Holott a zavarok zöme viszonylag egyszerűen…
A férfiak termékenységével kapcsolatosan nagyon sok tévhit kering, melyek némelyike talán még érthető is, mások viszont veszélyesek lehetnek az egészségünkre is. A termékenység fokozható egyszerű módszerekkel is, de a lentiekkel biztosan nem. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember van a segítségünkre. Sport A sport egyértelműen jót tesz a férfiak termékenységének, kivéve a biciklit –…
November 17 a koraszülöttek világnapja, ennek kapcsán pedig érdemes megismerkedni azokkal a kockázatokkal, melyek képesek növelni a koraszülés esélyét. Különösen fontos kiemelni, hogy ezeknek a kockázatoknak egy jórésze bizony megelőzhető, és ehhez igazán csak az kell, hogy a szülők felkészüljenek a várandósságra, támogassák azt. Igen, a szülők, vagyis a koraszülés lehetősége az édesanyán és…
A gyógyszerek a mindennapjaink részét képezik, az utóbbi években pedig előkelő helyet foglal el a leggyakrabban szedett szerek közt az antidepresszánsok sora. A rohanó világ, az egyre növekvő elvárások, a média által közvetített tökéletesség igénye nagyon sok esetben válthat ki depressziót. Ez alól pedig a férfiak sem képeznek kivételt, sőt! Számukra azonban a depresszió…
Az őszi-téli időszak a D-vitamin szempontjából nem éppen a legkedvezőbb. Ilyenkor kevesebb a napsütés, és mi is több ruhát veszünk magunkra, vagyis a D-vitamin szintük akár jelentős mértékben is csökkenhet, ami nem jó hír, különösen úgy, hogy hazákban a lakosság zöme D-vitamin hiánnyal küszködik. Ez az anyag kiemelten fontos a termékenység megtartásában is, ami…