Nem is olyan régen Hilary Swank oscar díjas színésznő bejelentette, hogy ikrekkel terhes. Ez már önmagában is igen nagy kihívást jelent a szervezet számára, hiszen az ikerterhesség dupla akkora terhelést jelent, de mindehez még hozzátartozik az a tény is, hogy Swank betöltötte a 48-at. Igaz, rá orvosok egész serege vigyáz, de biztonságos lehet 48 évesen gyermeket vállalni?
A kérdés megválaszolásában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.
Az ideális kor
Nagyon sokat lehetne vitatkozni azon a kérdésen, hogy mikor is érkezett el az idő a gyerekvállalásra. Sokaknál ez a húszas éveik legelején ideális, mások inkább a 30-hoz közel vállalnak gyereket, megint mások pedig a 30-as éveik közepén, akár végén. Az, hogy mikor is szeretne egy nő szülni egyéni döntés, ebbe senki nem szólhat bele, maximum az idő. Mert bizony egy bizonyos kor felett a terhesség már nagyon komoly rizikófaktorokat hordoz magában.
Azt azonban tisztázni kell, hogy a családalapítás, a szülés 40 éves kor felett sem lehetetlen, sőt! Ebben az esetben azonban sokkal erősebb odafigyelést igényel. Biológiai értelemben ugyanis a nők teste a szülésre a 20-as éveikben a legalkalmasabb, ilyenkor viselik a legkönnyebben a terhességet az egyéni lehetőségeik szerint. Minél idősebben vág bele a várandósságba a nő, annál több és fokozottabb rizikóval kell szembenéznie.
Rizikók
A terhességnek vannak olyan veszélyes kísérői, melyek jelentkezésére sajnos minden alkalommal megvan az esély, de a kor előrehaladtával ez az esély fokozott. Ilyenek a terhességi toxaemia, a kromoszómarendellenességek jelentkezése, vagy akár a vetélés, melynek esélye az “igen előrehaladott életkorban”, azaz 45 év felett sajnos már 50%. Ha pedig történetesen még ikerterhességről is szó van, akkor a helyzet még bonyolultabb, több veszélyt rejt – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.
Ezeknek a rizikóknak egy részét az orvostudomány képes kezelni, vagyis az idősebb kismamák szoros megfigyelésével sok kiküszöbölhető közülük. Mások azonban az anya szervezetének állapotától függenek, vagyis ez ellen csak mi magunk tehetünk!
Tápanyagok
A terhesség során minden magzat az édesanya szervezetéből veszi fel a számára szükséges anyagokat. Ez azt jelenti, hogy a kismamának olyan tápanyag ellátottsággal kell rendelkeznie, hogy mind a saját, mind pedig a gyermek igényeit képes legyen kiszolgálni. Itt meg kell jegyezni, hogy bár az eszünk azt diktálja, szinte mindent áldozzunk fel, ha kell, a gyermekünkért, a testünk nem így működik. A tápanyagokat elsősorban a saját létfenntartására használja el, ha ez biztosított, akkor fordítja a másodlagos funkciókra, vagy a magzat táplálására. Ha a tápanyagok csak arra elegendőek, hogy az anya szervezetét fenntartsák, a magzat jó eséllyel meg sem fogan, vagy a terhesség nem hordható ki.
A terhesség – már a nem előrehaladott korban létrejött várandósság is – sok esetben szorul támogatásra tápanyagok szempontjából, hiába étkezünk kiegyensúlyozottan és mozgunk rendszeresen. A szervezet támogatására, a várandósság biztonságosabbá tételére éppen ezért ma már a szakemberek zöme javasol várandósvitamint. Ezek közül az igazán hatékonyak azok, melyek a trimeszterek eltérő igényeit képesek figyelembe venni a megfelelő tagoltsággal, komplexek, és a bennük lévő anyagok szerves, biológiailag aktív kötési formában vannak jelen (ez jellemzően -citrát és –glükonát kötési formákat jelent).
Biztos siker?
A tápanyagpótlás és a szoros orvosi megfigyelés mellett a 40 éves kor felett vállalt terhességek zöme is kevés zökkenővel megoldható. 45 éves kor felett azonban még a fent említett két tényező mellett is komoly a rizikó, ezzel számolni kell a családalapítás előtt.