Az egészségesebb életmód felé menetelve ma már egyre több férfi kezd valamilyen rendszeres mozgásba, ami nagyon jót tesz a termékenységüknek is – legalábbis egy bizonyos pontig. A sport ugyanis bár nagyon egészséges, sokszor rámutat olyan tápanyagok hiányára, melyek a termékenység fenntartásában – ezen keresztül a hormonrendszer egyensúlyának fenntartásában – is komoly szerepet játszanak.
A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.
A sport és a tápanyagok
Amikor valaki felhagy a mozgásszegény életmóddal és sportolni kezd, akkor ráébred, hogy ez mennyire sok energiát ad, azon túl, hogy a testet is tónusosra formálja. Azonban egy jellemző problémába is belefut szinte minden férfi, aki rendszeresen mozogni kezd az inaktivitás után, ez pedig az izomgörcs.
Kellemetlen, fájdalmas és látványra sem éppen bíztató, hátterében pedig nem az áll, hogy egyszerre túl sokat csináltunk. Illetve többnyire nem erről van szó, mivel az izomzatunk a túlzott megterhelést inkább később, izomláz formájában szokta megbosszulni. A görcsök hátterében a legtöbbször a magnéziumhiány húzódik meg, ami jól ismert tény, éppen, éppen ezért sokan szednek is magnéziumot. A gond ennek ellenére rendszeresen visszatér…
Hasznosulás
Ahhoz, hogy a bevitt anyagokat a szervezet képes legyen beépíteni egy sor átalakításon kell átesniük. A magnézium rendszerint szervetlen kötésben kerül a szervezetbe, így nagyon sok energiába kerül, míg hasznosítható formára variálja azt a test. Ha azonban szerves, biológiailag aktív formában visszük be (magnézium-citrát), akkor a hasznosulási arány akár 80%-kal is javul – ez egyébként minden szerves kötésben bevitt anyag esetében igaz. Szerves kötésben a testnek kevesebb energiát kell fordítani az átalakításokra, vagyis lényegesen nagyobb arányban képes hasznosítani az adott anyagot is – mondja Ratkó Tünde.
Ez azonban még mindig nem elég. Ahhoz, hogy a magnézium valóban megfelelő arányban hasznosulhasson, és a szervezet magnéziumigénye – illetve a hiányállapot megszűntetése, melyre a görcsök is rámutatnak – megfelelően legyen kielégítve olyan anyagokkal érdemes egyszerre bevinni, melyek támogatják a hasznosulását. A B6-vitamin ilyen funkcióját jól ismerjük, de mellette a kalcium, a D-vitamin, az E-vitamin és a C-vitamin is igen fontos tényezői a hasznosulásnak. Éppen ezért, amikor kiválasztjuk a megfelelő vitaminkészítményt a magnézium pótlására, akkor tartsuk szem előtt, hogy magnézium-citrát formában legyen jelen az anyag (illetve a lehető legtöbb anyag szerves kötésben, -citrát és -glükonát formában legyen), valamint azt, hogy megfelelően komplex, sok összetevős legyen a készítmény.
A magnézium az izmokon túl
Azon túl, hogy a magnézium segít elkerülni az izomgörcsöket számtalan más területen is nagyon komoly hatása van a szervezetre. A pszichológiai funkciók normál fenntartásának egyik alappillére, de a fogak és a csontozat egészségéhez is elengedhetetlen. Ezen felül pedig kiemelt szerepe van a megfelelő sejtosztódásban is – többek közt ezen funkcióján keresztül hat a termékenységre. A spermatogenezis során ugyanis a magnézium hiányában a spermiumok kialakulása hibás lehet, ez csökkent spermiumszámot, valamint a spermiumok minőségének romlását hozhatja magával. Utóbbi esetben a megtermékenyítés ugyan sikeres lehet, de megugrik a koraszülés, a vetélés és a genetikai betegségek kialakulásának valószínűsége is. Mindemellett az elégtelen spermiumtermelés sajnos a test hormonális egyensúlyára is hatással lehet, ez pedig hosszabb távú és súlyos betegségek kialakulását is okozhatja.