Egy újabb karácsony, és sajnos ez újra sok kismama számára komoly kihívás. Nem csak azért, mert hirtelen nem is tudják, hogy mit szabad és mit nem az ünnepek alatt, ha a pocakban kisbaba is lakik, hanem a stressz is komoly kihívás számukra. És persze a hízással is komoly gondok lehetnek…,
A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.
Az örök kérdés: az alkohol…
Igen, ez szinte minden ünnepi időszakban kérdés: ihat-e a kismama alkoholt? Nos, a nemzetközi ajánlások nem változtak ezen a téren idén sem, vagyis a válasz: igen, de csak nagyon keveset. Az alkohol ugyanis képes áthatolni a placentán és a magzatot közvetlenül károsítani.
Ennek megfelelően érdemes kerülni az alkoholt, de a jó hír, hogy ritkán – de valóban ritkán – egy deci bortól még nem lesz különösebben semmi baja sem a kismamának, sem pedig a magzatnak. A röviditalok azonban mindenképpen tiltólistásak!
Óvatosan a cukorral
Önmagában sem az üdítőkkel, sem a gyümölcslevekkel sem pedig az édességekkel nincsen semmilyen probléma. A gond inkább azzal szokott lenni, hogy az ünnepi időszakban hajlamosak vagyunk ezekkel kapcsolatban túlzásokba esni – ez pedig egy kívánós kismama esetében különösen igaz.
A túl sok cukor azonban nincsen jó hatással a szervezetre, és problémás lehet az IR és a terhességi cukorbetegség esetében is. Arról már nem is beszélve, hogy a terhesség alatt felszedett kilók számát is erősen megdobhatja – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.
Ezzel kapcsolatosan arra is érdemes figyelni, hogy a kismama annyit egyen, amennyi jól esik neki, és ne “kettő helyett”, ahogyan azt a régi mondás tartja. Sokan félnek a várandósvitaminoktól is, de ez alaptalan, abban az esetben, ha a megfelelő vitaminkészítményt választjuk. A hizlaló terhesvitamin tézis alapja a B-vitaminok étvágynövelő hatása. Ezekre az anyagokra azonban nagy szükség van a várandósság alatt, igaz, csak az első két trimeszterben. A harmadikban már “csak” a B6-vitamin elengedhetetlen, vagyis válasszunk olyan várandósvitamint, mely a trimesztereknek megfelelő tagoltsággal rendelkezik, és a harmadik trimeszterre a bevitt anyagok közt a B-vitaminok közül csak azt tartja meg, amelyre valóban szükség van!
Nem kell a stressz!
A legnagyobb veszély a karácsonnyal, illetve szinte minden ünneppel kapcsolatosan a stressz. Ez ugyanis az a pont, mely a legtöbbet árthat a kismamának. Az idegeskedést, ha nagyon szeretnénk, megtarthatjuk a következő évekre, de az az időszak, amikor a nő gyermeket hord a szíve alatt különleges, így természetes, ha ezt szem előtt tartva módosítunk a szokásokon, akár csak egy kis időre is.
Az ünnepnek alapvetően nem az idegeskedésről kellene szólnia, de ha az utazás, a főzés, vagy a vásárlás stresszes a kismamának, akkor jöjjenek a rokonok, ne ő utazzon, vásároljon a neten, ne a tömegben, és rendelje az ételt – ezek igazán nem olyan fontos dolgok, amik miatt érdemes lenne idegeskedni.