A férfiak termékenységének fontos eleme a réz megfelelő szintje a szervezetben – ahogyan arról ma már nagyon sok helyen lehet olvasni. De ez az anyag önmagában még kevés. Az egyik legfontosabb segítője a vas, melynek hiánya önmagában is lehet felelős a férfiak terméketlenségéért, ráadásul a rézhiányt is elősegíti, hiszen a két anyag nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz.
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre
Vas?
A vas a vérszegénységhez kötődik a legtöbb ember fejében – nagyon helyesen -, de azért ennél lényegesen szerte ágazóbb a hatásmechanizmusa. A vas ugyanis részt vesz a sejtosztódásban, ráadásul jelen van gyakorlatilag minden egyes sejtünk alkotóelemei között – vagyis a spermiumok esetében is elengedhetetlenül fontos.
A vas kritikus szerepet játszik a nukleinsavak és fehérjék szintézisében, az elektrontranszportban, a sejtlégzésben, a proliferációban és a differenciálódásban. Ezek mindegyike fontos a spermatogenezis megfelelő lefolytatásához, innen pedig egyértelműen tetten érhető a vas szerepe a normál termékenység fenntartásában is.
A vas és a réz
A réz anyagcsere folyamatokra gyakorolt hatása miatt kiemelt jelentőségű a normál termékenység fenntartásában is – és persze nem utolsó sorban antivirális, antibakteriális és fungicid hatásait sem szabad elfelejteni. A réz anyagcseréje azonban szervesen összekapcsolódik a vas anyagcseréjével. Vagyis, ha az egyikben eltolódás tapasztalható, akkor az a másik oldalon is megjelenik – mondja Ratkó Tünde.
Hogy ez miért fontos? Mára a férfiak is megértették, hogy a szervezetük sokszor szorul támogatásra, mert a bevitt tápanyagok mennyisége ma már kiegyensúlyozott étkezés és mozgás mellett is sokszor elégtelen. A pótlásra azonban nem figyelnek annyira, még akkor sem, ha babát szeretne a pár.
Pótlás?
Nem mindegy ugyanis, milyen formába igyekszünk pótolni a hiányzó tápanyagokat. Azzal már az emberek többsége tisztában van, hogy nem ugyan az az igénye a férfi és a női szervezetnek a tápanyagok mennyisége szempontjából. Az is kezd egyre jobban beivódni a köztudatba, hogy a szerves kötésű anyagok hasznosulása sokkal jobb (akár 80%-kal is), így egyre többen keresik a -citrát és a -glükonát kötési formákat.
A fent említett kapcsolat a vas és a réz között azonban rámutat egy újabb fontos részletre. Az egyes anyagok megfelelő hasznosulásához mindenképpen szükség van más anyagokra is. Vagyis például a vas esetében koránt sem olyan jó megoldás önmagában a vasat pótolni valamilyen készítménnyel, hanem komplex megoldást kell keresni. A kiválasztott készítmény tartalmazzon rezet is, emellett a vas hasznosulása miatt C-vitamint és cinket is. Fontos kiemelni, hogy minél komplexebb egy készítmény, annál több hasznosulást segítő anyag található benne, minden tápanyagra vonatkoztatva!