Sajnos a férfiak nem állnak túl jól a termékenységi mutatóük terén. Nem csak az a gond, hogy az előrejelzések szerint 2100-ra több lesz a meddő férfi, mint a termékeny, hanem az is, hogy mint kiderült, a koronavírus bizony képes meddőséget is előidézni a férfiaknál. A klímaváltozással és a túlnépesedéssel együtt pedig beköszönt a járványok kora is.
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
Termékenységi pofon
A koronavírus kicsit sem lopta be magát a szívünkbe, hiszen az elmúlt közel egy év keserűségeinek zöme ehhez a kórokozóhoz köthető. Sorra jelentek meg a tanulmányok arról, hogy idézi elő a citokinvihart, hogyan teszi tönkre a tüdő szöveteit a saját immunrendszerünket használva, de sajnos itt nem áll meg romboló hatása.
A Covid-19 fertőzésben elhunyt férfiak hereszöveteinek vizsgálatakor lehangoló eredményre jutottak izraeli tudósok. A szöveteket összehasonlították más, nem Covid-19 fertőzésben elhunyt férfiak szöveteivel, és azt találták, hogy a fertőzés mértékétől függően sajnos jelentősen is károsodhatnak a hereszövetek.
Az enyhe lefolyású fertőzés esetén a diagnózist követő 30 nappal a spermiumszám 50%-os csökkenését lehet kimutatni, a súlyos fertőzés esetén pedig meddőség is kialakulhat. Némi kapaszkodót jelent, hogy az adatok egyelőre nincsenek teljes biztonsággal alátámasztva, de a következtetés sajnos érthető.
Gyulladás
A koronavírus a tesztoszteron segítségével könnyebben kötődik a here sejtjeihez, és azokban sajnos komoly károkat képes okozni. A gyulladásos folyamatok pedig a spermatogenezisre is végzetes hatást gyakorolhatnak, vagyis a nemzőképesség is tartósan sérülhet.
Tudományos körökben elfogadott nézet, hogy a klímakatasztrófa kiteljesedése és a túlnépesedés következtében a Covid-19-hez hasonló fertőzéshullámokat kiváltó kórokozók sajnos innentől az életünk részét fogják képezni, vagyis leghatékonyabb fegyverünk a megelőzés marad.
Immunválasz és tápanyagok
Az, hogy mi a leghatékonyabb fegyver egy kórokozó ellen a testünkben nem is lehet kérdés: az immunrendszerünk. Azonban mivel lehet támogatni a nemzőképességet, mely már így is komoly csorbát szenvedett? Ugyan azzal, mint a test védelmi mechanizmusát: tápanyagokkal. A megfelelő tápanyagellátottság, mely a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok megfelelő arányú bevitelét jelenti elérhető, hogy a test működése optimális legyen, ezzel pedig a legtöbb esély van a fogamzóképesség fenntartására, és az immunválasz normál működésére – mondja Ratkó Tünde.
Alapesetben a megfelelő tápanyagellátottság az étkezéssel történik. Éppen a túlnépesedés következtében kényszerült az emberiség a tömegtermelés olyan fokozására, hogy az már jelentősen befolyásolja az élelmiszerek beltartalmát. Ebből következik, hogy ma már sajnos nem elég pusztán az egészséges étkezés a normál tápanyagellátottság fenntartásához.
A tápanyagpótlás egyik remek eszköze a vitaminkészítmény, jelen esetben a kifejezetten férfiaknak kialakított készítmények. Ezek között azonban azok az igazán hatékonyak, melyek szerves kémiai kötésekkel tartalmazzák az anyagokat (pl: cink-citrát, réz-glükonát), valamit teszik ezt komplex formában. Mindkettő a hasznosulás miatt fontos, és ha megfelelően komplex a készítmény, valamint eleget tesz a szerves kötési követelményeknek is, akkor az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is javulhat, ami nem elhanyagolható, tekintve, hogy mekkora segítséget jelentenek!