A PCOS nem csak depressziót okoz, de örökletessé is teheti az arra való hajlamot

A PCOS kapcsán eljutottunk oda, hogy a betegségre annyiszor hívták már fel az emberek figyelmét, hogy besokalltak, és nem is igazán foglalkoznak vele. Hiszen a PCOS nem életveszélyes, és sokszor még a terhesség is kialakulhat mellette. Ha pedig úgy van jelen, hogy már baba is van, akkor jó lesz fogamzásgátlónak. Csakhogy egy betegségről van szó, mely nem csak a termékenységre fejt ki hatást, hanem mentális vonatkozásai is vannak. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Mentális oldal 

Sajnos mind a mai napig nem tudjuk biztosan, mi is okozza a PCOS, vagyis a policisztás orvárium szindróma nevű tünetegyüttest. Sok dolgot sikerült kideríteni róla – többek közt azt is, hogy gyógyítható, visszafordítható folyamat -, de nagyon sok dolgot most sem tudunk. 

A betegség gyakori kísérője az androgén hormonok túltengése, ami hozzájárul a kellemetlen tünetek kialakulásához is. A túlzott szőrösödés vagy a meddőség mellett azonban az androgén hormonok sajnos hatással vannak a mentális egészségre is, ez pedig akkor is igaz, ha a terhes nő szenved PCOS-ben – így azonban a magzatra is hatással van a betegség. 

Elisabet Stener-Victorin és kutatócsoportja ugyanis összefüggést mutatott ki a tesztoszteron kitettség és a depresszió megjelenése között. Az ok az amygdalában található szerotonin és GABA neurotranszmitter szintézisére gyakorolt hatásban keresendő. A kutatócsoport patkánykísérletekben mutatta ki a hatást, mely a lány magzatokra komolyabban hat, mint a fiúkra. 

Örökölhető depresszió 

A PCOS elég erősen képes rányomni a bélyegét az önértékelésre, hiszen hízással, szőrösödéssel járhat, ráadásul a nőiségében is csalódhat miatta az ember. Mindezek mellett kémiai hatással is hozzájárul a depresszió kialakulásához. A fent említett kémiai hatások pedig a magzatok esetében is jelentkeznek, vagyis tulajdonképpen az édesanya PCOS depresszióját (és sajnos a betegségre való hajlamot) örökölheti a magzat. Mind a kisfiúk, mind a kislányok esetében jelen van a depresszió növekedésének gyakorisága, ám a lányok körében a növekedés sokkal markánsabb. 

A PCOS visszafordítható 

A betegség hormonális eredetű, vagyis a kezeléséhez mindenképpen endokrinológus szakemberre is szükség lesz. Ugyanakkor ma már tudjuk, hogy a megfelelő tápanyagellátottság bizony képes enyhíteni, a megfelelő kezeléssel visszafordítani és gyógyítani a betegséget. 

A tápanyagok kiegyensúlyozott pótlására akkor van a legnagyobb szükség, amikor egy nő várandós lesz – erre ma már a szakemberek többsége javasolja a várandósvitamin szedését. Ugyanakkor az ilyen készítmény hatalmas segítség lehet a PCOS elleni küzdelemben is, ha igazán jól hasznosulnak a benne lévő tápanyagok. Ennek két feltétele van: 

  • Komplexitás: az egyes anyagok mások jelenlétében könnyebben épülnek be a szervezetbe. A kapcsolat megtalálható például a vas és a C-vitamin, vagy éppen a cink és a réz között. 
  • Szerves kötések: azok a kémiai kötések, melyek biológiailag aktívak, elősegítik az anyag hasznosulását. Ez a termékekben jellemzően a –citrát és –glükonát kötési formákat jelenti (cink-citrát, réz-glükonát), melyek jelenlétében az anyagok akár 80%-kal is jobban hasznosulnak!