A terhesség a PCOS mellett is létrejöhet, de komoly hatása lehet a születendő kislányokra!

A PCOS napjainkban népbetegségnek számít, hiszen annyira sok nőt érint, hogy az a kirívó, ha valakinek nincsenek apró ciszták a petefészkeiben, melyek zavarják a normál működését. Ma már azt is tudjuk, hogy a PCOS gyógyítható, nem csak kezelhető, sok nő mégsem tulajdonít nagy jelentőséget ennek a kórnak – egyszerűen azért, mert mellette is teherbe lehet esni. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

PCOS és terhesség? 

Igen, lehetséges. A PCOS esetén tulajdonképpen arról van szó, hogy a petefészkekben a tüsző érése rendben megtörténik, a kirepedése azonban elmarad. Vagyis az érett petesejt nem képes kijutni a tüszőből, ami később cisztává alakul. Ebből következik az is, hogy a PCOS meddőséget is okoz. Csakhogy ez a betegség sem olyan, hogy ha az első ciszta kialakult, onnan más sohasem következik be a tüszőrepedés. 

Egy – egy alkalommal kiszabadulhat érett petesejt, és ha kijut, akkor a megtermékenyítés is bekövetkezhet, vagyis a PCOS mellett is kialakulhat várandósság, bár kicsi az esélye. 

Akkor minden ok? 

Mivel létrejöhet a terhesség a kór mellett is, így sokan arra gondolnak, majd kezeltetik magukat, ha éppen lesz rá idejük. Elvégre sok esetben szinte semmilyen tünet nem mutatja a bajt. Csakhogy a PCOS – mivel hormonális eltolódásokat is okoz – hatással van a magzatra is, kiváltképp a kislányokra! 

A betegség magas LH, GnRh és AMH szintet is eredményez. Ez pedig sajnos a magzatra is hatást gyakorol. Az AMH szintje a várandósság alatt le kellene, hogy csökkenjen, ezzel szemben a PCOS jelenlétében folyamatosan magas marad. Ez a helyzet pedig azt eredményezi, hogy az édesanya vérében megnő a tesztoszteron szintje, és csökken a placenta tesztoszteron átalakító képessége. Egyszerűbben: a magzat nagyobb dózisban találkozik a tesztoszteronnal, mint kellene, aminek hatására csökken az ösztradiolszint, és megnő a tesztoszteron szintje. Ez azt eredményezi, hogy később a PCOS kialakulása borítékolható a kislányok esetében, de minimum jelentősen megnő a kialakulás esélye – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hunak. 

PCOS és gyógyítása 

Tény, hogy a PCOS kezelésében szakemberi segítségre van szükség. Azonban tudni kell azt is, hogy ez a kór a nem megfelelő életmód velejárója, vagyis a gyógyításában is erre a részletre kell koncentrálni. 

Az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás mellett a tápanyagok pótlására, a kimerült tápanyagraktárak visszatöltésére kell koncentrálni. Ehhez a szakemberek döntő többsége ma már várandósvitamint javasol, kiváltképp akkor, ha a célok közt a fogantatás elősegítse is szerepel. 

Fontos azonban kiemelni, hogy nem minden várandósvitamin egyforma. Az igazán jó készítmények mindenképpen komplexek. Erre azért van szükség, mert így optimalizálható a hasznosulás. A cink beépüléséhez rézre is szükség van, a vas hasznosulása C-vitamin jelenlétében a legjobb, és még sorolhatnánk. Fontos az is, hogy szerves kötésekkel legyenek jelen az anyagok (-citrát és –glükonát), mert így a hasznosulásuk aránya 80%-kal is jobb lehet! 

Mindemellett nem szabad megfeledkezni egy nagyon fontos dologról sem. A várandósság kialakulásához nem ugyan azokra az anyagokra van szükség, mint a második trimeszter robbanásszerű fejlődéséhez, vagy a harmadik trimeszter jelentős súlygyarapodásához. Az eltérő trimeszterek eltérő igényeit maradéktalanul ki kell tudnia szolgálni a jó vitaminkészítménynek, és erre csak nagyon kevés pirula képes.