A férfiak termékenységére több dolog is erősen hatással lehet. Ezek közt sokszor említjük az alkoholok fogyasztását, amivel van egy pici probléma. Konkrétan az értelmezésben, ugyanis nagyon sok férfi a sört nem igazán sorolja ide, és ezzel lehetnek gondok!
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
A sör
A sör különleges helyet foglal el az emberiség történetében, hiszen már nagyon rég fogyasztjuk. Sőt, egyes korokban a víz helyett is sört ittak, a gyerekek is, igaz, ezeknek az italoknak az alkoholtartalma nagyon alacsony volt.
Napjainkban sem tört meg a sör népszerűsége, a napi rutin részét is sok helyen képezi az, hogy legurítunk egy-két sört. Mivel alkoholtartalma alacsony, így sokan nem is tekintik igazi alkoholnak, bár tény, hogy autót nem lehet vezetni a fogyasztása után. Pedig a sör is alkohol, annak minden rossz és jó tulajdonságával együtt, de ez az ital más szempontból is rossz a férfiak termékenységére nézve.
Fitoösztrogének
A fitosösztrogének ahogyan azt a nevük is sugallja bizony nagyon hasonlítanak az ösztrogén hormonra, csakhogy ezek növényi eredetűek. Lényegében arról van szó, hogy a szervezet ösztrogénnek ismeri fel ezeket az anyagokat, és ennek a hormonnak a hatásai érvényesülnek fogyasztásukkor.
És igen, sajnos a sör komlótartalma, illetve ennek a növénynek a fitoösztrogén tartalma miatt különösen rossz hatással van a termékenységre. Ez persze abban az esetben igaz, ha rendszeresen fogyasztjuk, heti 1-2 alkalommal egy-egy korsónak még nincs olyan hatása, melyet a szervezet ne lenne képes ellensúlyozni.
A hormonazonos anyagok hatását a rendszeres sörfogyasztókon látni is lehet: sok esetben jelentkezik a mellek növekedése, vagy a zsírpárnák nőies áthelyeződése is. A fitoösztrogének csapást mérnek a tesztoszteron szintre is, mely pedig a spermiumok termelődéséért is felel. – mondja Ratkó Tünde.
Sörmentesen?
Szerencsére nem minden alkoholnak van ilyen hatása, és amennyiben mértékkel fogyasztjuk, akkor nem is okoznak gondot. Sokkal nagyobb baj az, hogy napjainkra az élelmiszerekből lassan képtelenek leszünk fedezni a tápanyagszükségletünket, mely például a normál termékenység fenntartásához szükséges, és ezen csak rontanak az alkoholok is. Tény, hogy jelenleg a világ egynegyede tápanyaghiányos állapottal küzd, illetve a világon minden negyedik-ötödik pár meddő. És ma már azt is tudjuk, hogy az esetek több, mint felében a férfiak termékenységével van a gond.
A megoldás a megfelelő tápanyagpótlás, az egészséges életmód, és a mértékletesség. A tápanyagpótlás nagyon jól megoldható férfivitaminnal, amennyiben az szerves kötésű anyagokat tartalmaz, és komplex összetételű. Előbbi azért fontos, mert így az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb, míg utóbbi azért, mert az egyes anyagok segítik mások felszívódását (vas-C-vitamin, réz-cink).
Normál termékenység
A kifejezés azt takarja, hogy a férfi megfelelő mennyiségű (átlag 100 millió/ml) spermiumot termel, melyek minősége is megfelelő (mozgékonyság, morphológia, genetika). Ez a kettő adja a normál termékenységet és mindkettő nagyon fontos, hiszen az alacsony spermiumszám a teherbe esést teheti lehetetlenné, míg a minőségi gondok jelentősen megnövelik a koraszülés, a vetélés és a genetikai betegségek kialakulásának valószínűségét.
Az alkohol a sejtekre gyakorol romboló hatást, mely a sör esetében a fitoösztrogének jelenlétével is párosul. A rendszeres mozgás, az egészséges életmód – melynek része a mértékletesség a sör fogyasztásában is -, és a megfelelő tápanyagpótlás együtt lehetővé teszi a szervezet számára, hogy a környezeti hatásokat kiiktatva, megfelelő szinten tartsa a férfiak termékenységét, így a családalapítás – és nem utolsó sorban a termékenységgel együtt a férfi egészsége is biztosítva lesz.