Mikor tegyem le a fogamzásgátlót, ha terhes szeretnék lenni?

 

A kérdés jó, hiszen számtalan tévhit kering ezzel kapcsolatban a neten. Sokan írják, hogy fél év kell, míg kiürül a szervezetből a fogamzásgátló, mások három hónapot tippelnek. A modern szerek azonban másképpen működnek, és nem feltétlenül az lesz a baj, hogy mikor tesszük le a fogamzásgátlót. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Mikor? 

Az a pár, akik a családalapítás mellett döntenek, azon tanakodnak a legtöbbet, mikor érdemes próbálkozni a tabletta letétele után. A kérdés jogos volt addig, míg magas hormontartalmú készítményekkel szabályozták a családlapítást. A modern fogamzásgátlók hormontartalma azonban minimális, így a letételt követően már lehet próbálkozni a babával, akár azonnal is. 

A fogamzásgátlás abbahagyása azonban nem jelenti azt, hogy a baba a következő hónapban már jelentkezni is fog. Számolni kell azzal, hogy egy teljesen egészséges nő ovulációkor 25%-os eséllyel termékenyül meg. Ezt az arányt pedig jelentősen árnyalja az is, hogy a férfi milyen mennyiségű és milyen minőségű örökítőanyaggal rendelkezik, vagyis az eredmény még sokáig várathat magára. 

Nem jön azonnal? 

Tisztázni kell azt is, hogy pontosan mi történik a fogamzásgátló szedése közben. Ilyenkor a “ciklus” pontosan működik, óramű szerűen, ami nem természetes. A fogamzásgátlók hormontartalma miatt ugyanis ilyenkor nem klasszikus értelemben vett menzesz jelentkezik, hanem úgynevezett megvonásos vérzés. Tulajdonképpen a tisztulást az idézi elő, hogy nem vesszük be a következő tablettát, vagyis az adagolt hormonmennyiség eltűnik, és az állítja meg, hogy újra adagoljuk a hormont.  

Ezt azért kell tisztázni, mert az, hogy évekig tökéletes a vérzés a fogamzásgátló mellett, messze nem jelenti azt, hogy a termékenység is rendben van. Sajnos a fogamzásgátlók sokszor elfedik a termékenységi gondokat, amik csak akkor derülnek ki, amikor a pár családot szeretne alapítani – fejti ki dr. Angyal Géza a ratkotunde.hunak. 

Esélynövelés 

Nem mindenkinél és nem szükségszerűen jelentkeznek termékenységi gondok, aki fogamzásgátlót szed. A letett tabletta után azonban a menzesz sokszor összezavarodik, rendszertelen lesz, ez pedig figyelmeztető jel. Ennek hátterében a legtöbb esetben tápanyaghiány áll, amit viszonylag könnyen lehet orvosolni. Ma már a várandósságok mellé a szakemberek jelentős része javasol vitaminkészítményt is. Ha pedig olyat választunk, mely megfelelően tagolt, és a benne lévő anyagok biológiailag aktív, szerves kötéssel vannak jelen – ez praktikusan –citrát és –glükonát kötési formákat jelent -, akkor a szervezet helyrebillenése meggyorsítható. 

A várandósvitamin persze nem csodaszer, idő kell ahhoz, hogy feltöltse a raktárakat, még akkor is, ha szerves kötésű anyagokat tartalmaz, amik felszívódása 80%-kal is jobb lehet. De aggodalomra semmi ok, hiszen orvosilag teljesen normális, ha egy éven belül sikerül a teherbe esés, vagyis rendben van két hónapon belül, de 10 hónap múltán is. A szakma meddőségről akkor beszél, ha egy éven túl, normál szexuális élet mellett sem sikerül a családalapítás. Ilyenkor már szükséges lehet a szakorvosi segítség, ám a helyzetet ilyenkor is nagyban segíti, ha a szervezet tápanyagraktárainak feltöltéséről gondoskodunk. Így ugyanis az öngyógyító folyamatok is fokozottabban működnek, és a szervezet egyensúlyát is lényeges könnyebb visszaállítani, ami pedig elengedhetetlen a családalapításhoz!