A túl sok és a túl kevés zsír is hormoneltolódást okoz

A nők helyzete nem éppen egyszerű napjainkban: az uralkodó divat szerint olyan vékonynak kellene lenniük, ami már összeegyeztethetetlen az egészséggel, éppen ezért sokan szoronganak és esznek, emiatt pedig éppen a túloldalon találják magukat. Pedig kell az arany középút, főleg, ha családot is szeretnénk. 

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre 

Valahol középen 

Nagyon sok helyen lehet hallani azt is, hogy a férfiak nem kifejezetten szeretik a nagyon vékony nőket. Hiszen az az igazi, ha a nőn van mit fogni. Azonban ideje lenne tisztázni, mit is kockáztat az, aki ennek vagy annak az elvárásnak igyekszik megfelelni. 

A szervezet ideális működésének feltétele egy kényes egyensúly, amit sajnos könnyű felborítani. Ha pedig ez a bizonyos egyensúly felborul, akkor a szervezet “túlélő üzemmódba” kapcsol. Ez nem azt jelenti, hogy életveszélybe kerülünk, ha nagyon vékonyak vagyunk, vagy túl sok zsír van rajtunk. Csupán azt, hogy a szervezet azokra a funkciókra helyezi a hangsúlyt, melyek az élethez szükségesek, és azoktól von el energiát, melyek nem. Ez érthető, hiszen mindkét szélsőség komoly plusz energiákat kíván a szervezettől. És sajnos számolni kell azzal is, hogy a családalapítás, vagyis a szaporodás bizony nem létszükséglet, vagyis a szervezet hagyja “leromlani” ezt a funkciót. 

Túl vékony vs. túl vastag 

Az ideális súly minden ember esetében más – ezt mindenképpen tisztázni kell. Ezt a súlyt könnyen megtalálhatjuk, ha egészségesen étkezünk, és megfelelően sokat mozgunk, a szervezet ugyanis magától beáll erre az értékre. Hogy ezzel az adott személy elégedett-e az már egészen más kérdés. Az ideális súlytól azonban nem éri meg nagyon eltérni. 

A túl vékony hölgyek esetében az elégtelen tápanyagbevitel jelent komoly gondokat, melyek bizony odáig is fajulhatnak, hogy maradandó károsodás éri a petefészkeket, a hormontermelést, a belső szerveket.  

A túlsúly esetében a zsír egészségre és hormonrendszerre gyakorolt hatása az, ami komoly veszélyt jelent. Egyrészt a szív és érrendszeri megbetegedések esélye nő meg jelentősen, másrészt a hormonháztartás sérül. A hasi zsír ugyanis hormontermelő egységként is üzemel. Egy ösztrogénazonos anyagot termel, melynek hatására ösztrogéndominancia alakul ki a szervezetben. Ennek egyik hatása a meddőség kialakulása is. Mindezek mellett, aki azt gondolná, hogy a túlsúlyos emberek tápanyagellátottsága legalább jó, az nagyot téved. Sajnos az egészségtelen táplálkozás mellett is nehéz fenntartani a megfelelő tápanyagbevitelt az életmódunknak, a sok stressznek és az élelmiszerek beltartalmának csökkenése miatt. Az egészségtelen étkezéssel pedig a tápanyaghiány garantálhatóan jelentkezni fog ilyen vagy olyan formában – mondja Ratkó Tünde. 

Vékony vagy túlsúlyos, mindegy, csak családot szeretnék 

A nők többségének álma a család, függetlenül a testalkatuktól. Azonban, ha nem a számukra ideális súlytartományban vannak, akkor a családalapítás esélye az elmondottak miatt drasztikusan csökken. Jó hír azonban, hogy a legtöbb esetben ez könnyen orvosolható. Az első lépés, hogy elindulunk az ideális súly felé vezető úton az egészséges étkezéssel és a sok mozgással. A másik, hogy a szervezetet elkezdjük felkészíteni a várandósság jelentette komoly extra terhelésre. Ehhez mindenképpen fel kell tölteni a tápanyagraktárakat, ami nem egyszerű feladat. Hogy ez mielőbb és minél jobban teljesülhessen ma már a szakemberek jelentős többsége javasolja a várandósvitamin szedését. 

A megfelelő, szerves kötésű anyagokat tartalmazó (praktikusan –citrát és –glükonát), komplex és megfelelően tagolt készítmény segít felkészíteni a szervezetet a terhességre azzal, hogy támogatja a szervezet újbóli egyensúlyba kerülését, valamint kielégíti az extra tápanyagigényt. A várandósság ugyanis megterhelő a testnek, vagyis arra készülni kell. Ez különösen igaz abban az esetben, ha a testsúly is gondot okoz. A nem megfelelő életmód, illetve az ezzel összefüggő testsúly gondok ezt eredményezik, hogy világszerte minden negyedik pár meddőséggel küzd. Azoknak a pároknak pedig, akiknek a súlyproblémák ellenére is sikerül a fogantatás, a lényegesen magasabb vetélési, koraszülés rizikókkal kell szembenézniük.