Nemrégiben egy kutatás rámutatott arra, hogy közel 75%-ban az édesanya életmódján múlik a baba egészsége. Ez pedig hatalmas szám, de messze nem jelenti azt, hogy az édesapa hátra dőlhet, és nem kell tennie semmit. Ugyanis legalább ekkora a felelőssége neki is a baba világra jövetelében, vagy későbbi egészségében.
A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.
Életmód
Több kutatás is foglalkozott már azzal, hogy mekkora szerepet játszik az édesapa abban, hogy a várandósság során bekövetkezik-e vetélés, koraszülés, vagy hogy a baba egészséges lesz-e. Az eredmények pedig igen meglepőek, hiszen nagyon sokan gondolják azt, hogy a vetélés vagy a koraszülés az anya szervezetének nem megfelelő működése miatt következik be, vagy a baba betegségének következménye.
Mindkét ok igaz lehet, de emellett igen nagy százalékban felelős a férfi is. Életmódja ugyan közvetlen hatással nincs a már megfogant, vagy megszületett babára, ám az élet indításánál a szerepe hatalmas. A megfelelő életmód, a tápanyagok megfelelő arányú jelenléte gondoskodik ugyanis arról, hogy a spermatermelés normális lehessen.
A sperma minősége és mennyisége komoly hatással lehet a várandósságra is, nem csak annak létrejöttére. A mennyiségi eltérések valóban “csak” a fogantatás esélyébe szólnak bele, a minőségi problémák azonban nem. Sajnos a hibás spermiumok is rendelkezhetnek jó mozgással, vagyis a célba érés itt is elképzelhető. Azonban a sérült DNS nem csak a genetikai rendellenességek valószínűségét növeli meg jelentősen, hanem a koraszülés kockázatát, és sajnos a vetélés esélyét is.
Életmód?
A sperma minőségére és mennyiségére betegségek is hatással lehetnek, ez azonban a szakorvosok feladatkörébe tartozó gond. Az esetek túlnyomó többségében azonban egyszerűen tápanyaghiány áll a háttérben.
Az, hogy “egyszerűen” erős túlzás, mivel azt sugallja, könnyen pótolható a hiány. Nos, ez sajnos nem igaz. Napjainkban ugyanis az élelmiszerek beltartalma, vagyis tápanyagtartalma jelentősen, több, mint 50%-kal csökkent a 30-50 évvel ezelőtti adatokhoz képest, köszönhetően a tömegtermelésnek, vegyszerezésnek, és más környezeti hatásoknak. Ez azt is jelenti, hogy kizárólag étkezéssel pótolni a tápanyagokat, netán helyreállítani egy hiányállapotot elképesztően nehéz feladat – mondja Ratkó Tünde.
Nem véletlen, hogy ma már a szakemberek többsége is javasolja a férfiak számára kialakított vitaminkészítményeket. Ahhoz azonban, hogy ne vegyünk zsákbamacskát, ne csak az ablakon kidobott pénz legyen a készítmény, meg kell felelnie néhány feltételnek:
- Komplexnek kell lennie, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását, hasznosulását, mint a c-vitamin és a vas esetében. A felszívódás pedig a legfontosabb részlet egy ilyen készítmény esetében.
- Mivel a felszívódás ilyen fontos, arra is figyeljünk, hogy biológiailag aktív, szerves kötéssel legyenek jelen az anyagok. Ez praktikusan –citrát és –glükonát formákat jelent (pl.: cink-citrát, vas-glükonát)