Antioxidánsokkal a férfi meddőség ellen

A férfiak esetében a meddőség kialakulásának egy jelentős részében a nem megfelelő táplálkozás a ludas. Így ugyanis a testben a szabadgyökök képesek olyan rombolást véghez vinni, mely a spermiumokat olyan mértékben érinti, hogy azok már nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat. A megoldást a megfelelő antioxidánsok jelentik, de sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű. 

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre. 

Antioxidáns – szabadgyök 

A szervezetben több anyag is antioxidánsként viselkedik, vagyis képes gátat szabni az oxidatív folyamatoknak, melyek a sejtek roncsolódásához vezetnek.  

A szabadgyökök keletkezése természetes folyamat, ám ma már a mérleg nyelve feléjük billent el. Az oxidáció, mely a sejteket érinti nagyobb mértékű, mint amennyit a táplálkozásunkkal képesek vagyunk kompenzálni. Ennek oka két komponensű. Egyrészt az antioxidánsok bevitele csökkent le jelentősen, mivel az élelmiszereink beltartalma (vitamin, ásványi anyag és nyomelem) majd’ a felére esett vissza az utóbbi 50 évben. Másrészt pedig lényegesen több a szabadgyökök képződését kiváltó tényező, mint például a stressz, vagy a mérgező anyagokkal való találkozás, melyek a levegőben, a vegyszereken keresztül az ételekben, ruhákon, tisztálkodási szerekben is jelen vannak. 

A szabadgyökök káros hatásai közt szerepel az is, hogy a spermiumokakt károsítják, méghozzá jelentősen, minek következtében mind morfológiai, mind mozgásbeli elváltozások jönnek létre. Összességében pedig ez terméketlenséget is eredményezhet, ami azonban viszonylag egyszerűen orvosolható – mondja Ratkó Tünde. 

E-vitamin 

Remek lehetőség az E-vitamin bevitelének fokozása (hiszen antioxidáns, ahogy a C-vitamin, és még egy sor másik anyag is).  Erre meg is van a lehetőség, hiszen számtalan készítmény kelleti magát a polcok, amelyek tartalmazzák az alfa-tokoferol elnevezésű, zsírban oldódó vitamint. Csakhogy innentől bonyolódik meg a dolog. 

  • Az E-vitamin megfelelő hasznosulása abban az esetben történhet meg, ha bizonyos “segédanyagok” jelen vannak mellette, ellenkező esetben a hasznosulása elenyésző mértékű. Két anyagnak, a C-vitaminnak, illetve a szelénnek is jelen kell lennie ahhoz, hogy a szervezet megfelelően képes legyen felvenni az E-vitamint. Ez azonban nem csak ennek a vitaminnak az esetében igaz. A vasat a szervezet C-vitamin jelenlétében képes a leginkább hasznosítani, a rezet a cink jelenlétében, stb. 
  • Szinte minden anyagnak létezik természetes és mesterségesen előállított verziója, illetve inkább verziói. A természetes vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket az élelmiszerekben találhatjuk meg. Az étrendkiegészítőkben, férfivitaminokban pedig a mesterségesen előállított verziójukat. Ezek közt azonban hatalmas különbség van, ha a felszívódási arányt nézzük. Azok az ásványi anyagok és nyomelemek, melyek biológiailag aktív formában, szerves kötéssel vannak jelen a készítményben, akár 80%-kal is jobban képesek hasznosulni, vagyis sokkal előbb produkálnak eredményt, mint szervetlen társaik. Az ilyen kötések a készítményekben praktikusan a –glükonátok és a –citrátok (pl.: vasglükonát, cink-citrát) 

A megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyag bevitelével kompenzálható a szabadgyökök hatása, vagyis a hatásukra bekövetkező férfi meddőség kivédhető, gyógyítható. A megfelelő tápanyagok ezen felül segítenek elkerülni a hiánybetegségek kialakulását is, melyek közt jó néhány következménye szintén érinti a teljesítőképességet, illetve a termékenységet is.