A férfiak terméketlenségével ma már egyre többet foglalkoznak az emberek, ami azt is elősegíti, hogy az erősebbik nem képviselői mernek, és akarnak kérdezni. Erre szükség is van, hiszen ha nem tudják, hogy mik ronthatják jelentősen a spermaképződést, akkor nem is tehetnek ellene.
A témában Ratkó Tünde szülésznő van a ratkotunde.hu segítségére.
Vezető okok
Azt ugyan szinte minden férfi tudja, hogy a dohányzás, az alkohol vagy éppen a szteroidok erősen rontják a sperma minőségét. Érdekes azonban, hogy nem ezek a dolgok azok, melyek a listát vezetik.
A Loyola Egyetem kutatásai alapján a legnagyobb veszélyt a laptopok jelentik. A kutatás rámutatott, hogy a fejlődő technika, és az elektronikai eszközökhöz alapvetően jobban vonzódó fiatal férfiak együttesen okozzák azt, hogy a laptophasználat hatása ennyire egyértelműan kimutatható romboló hatást fejt ki. A gond nem a sugárzás, vagy a wifi, ahogyan azt sokan gondolnák, hiszen ezek hatásai a szervezetre egyelőre nem bizonyítottak minden kétséget kizáróan.
A baj egyszerűen a meleg. A laptopokkal sok esetben szabadabban lehet dolgozni, hiszen hordozható, az ember bárhol felcsaphatja őket. Ilyenkor az ölünkbe vesszük, és már mehet is a munka. A készülék azonban melegszik, és a hő bizony nem tesz jót a spermaképződésnek. Ahogyan azt már az iskolában is megtanultuk, a herék azért helyezkednek el a testen kívül, mert működésükhöz alacsonyabb hőmérséklet kell. Ezt teszi tönkre a melegedő laptop, éppen ezért nagyon figyelni kell rá!
A másik vezető ok sem banálisabb az elsőnél, ez pedig az étkezés. A nem megfelelő étekés ugyanis hosszabb távon olyan tápanyaghiányokat okoz, melyek eltolják a szervezet egyensúlyát, legyen szó a kiválasztásról, vagy éppen az endokrin rendszerről. Ilyenkor elcsúszik a hormontermelés, ami bizony a meddőségek hatalmas százalékában jelenti a dolgok gyökerét.
Mit lehet tenni?
A fecske alsó divatja egyszer már letűnt, napjainkban azonban még próbál visszakúszni a köztudatba. Ez azonban nem jó, mivel túl közel tartja a heréket a testhez, így azok hője megnő. A boxeralsó lényegesen jobb megoldás, de a siker érdekében a forró fürdőt, a szaunát, vagy éppen az ölbe helyezett melegedő készülékeket is kerülni kell, de legalábbis minimalizálni azok használatát.
Az étkezés kérdéskörének megoldása lényegesen nehezebb. Ratkó Tünde szülésznő a ratkotunde.hu-nak elmondta, hogy ma minden negyedik pár meddő, és az esetek csaknem felében a férfiaknál lelhető fel a probléma. Ennek egyik gyökere az egészségtelen életmód, és a nem megfelelő táplálkozás. Ezt ráadásul igen nehéz orvosolni, hiszen az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent az utóbbi néhány 10 évben, míg a tápanyagfelhasználás, köszönhetően a rohanó életmódnak és a rengeteg stressznek, megnőtt. A hölgyek esetében a várandósvitamin jelenthet megoldást, de a férfiaknak sem kell nélkülözni a megfelelő vitaminkészítményt. A kulcs a megfelelő szó, hiszen nem mindegy, mit is választunk. A vitaminkészítmények a férfiak számára nem éppen olcsók, így mindenképpen fontos, hogy a lehető legjobban hasznosuljanak. Ennek egyik alapfeltétele, hogy a bennük lévő anyagok biológiailag aktív formában (citrát, glükonát) legyenek jelen, mert így a felszívódásuk akár 80%-kal is jobb!
Mindemellett természetesen fontos a mozgás, de nem szabad túlzásba vinni. A heti 3-5 edzés éppen elegendő, ennél több már káros is lehet, valamint el kell hagyni a rossz étkezési szokásaikat, a dohányzást, és minimalizálni kell az alkoholfogyasztást is. Arról se feledkezzünk meg, hogy a spermatogenezis, vagyis a spermaképzés folyamata nem éppen gyors, közel 3 hónapos időszak, így ennyivel minimum számolni kell, míg a változások éreztetni kezdik hatásukat!