Mikor mondjam el, hogy terhes vagyok?

Nagy dilemma a nők számára, hogy mikor is jelentsék be a munkahelyükön, hogy várandósak? Várjunk az első trimeszter végéig? Vagy az túl sok? Szóljak már a gyanúnál, és mi történik, ha mégsem sikerül?

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a ratkotunde.hu segítségére

Miért olyan fontos, hogy mikor szólok?

Amikor a nő számára kiderül a várandósság ténye, a határtalan öröm mellé rögtön gyülekezni kezdenek a fekete felhők is. Mit fog szólni a főnököm? Mi lesz, ha kirúgnak? Mikor mondjam el a munkahelyemen? Ezek a kérdések meglepően nagy stresszel járnak, ami pedig kifejezetten ártalmas lehet a babára, és nem csak a terhesség elején!

Fontos tisztázni, hogy tervezett baba esetén a nők hajlamosabbak a baba érdekeit szem előtt tartani, míg amikor csak „becsúszik” a kicsi, akkor ezt megelőzi egy kisebb pánik. A baba számára a stressz nagyon rossz, mivel hatalmas energiát vesz el a szervezettőpl. A várandósság egyébként is fokozott tápanyagszükséglettel jár, erre a stressz csak rátesz egy lapáttal. Ennek köszönhető, hogy a stressz sajnos kiválthat vetélést, vagy koraszülést is, sőt, az immunrendszer működésére is hatást gyakorol, fokozva a felszálló fertőzések kialakulásának valószínősétét, melyek a vetélések és koraszülések több, mint 50% ért felelősek!

A stresszt kikerülni szinte lehetetlen, hiszen az érzéseinknek parancsolni nem igazán tudunk. Az ember küzd a munkahelyén az elismerését, a sikerért, így érthető, ha megrémül egy olyan helyzetben, ami gyökeresen változtat a munkahelyi viszonyokon is. Ratkó Tünde a ratkotunde.hu olvasóinak figyelmét felhívta arra, hogy ahhoz, hogy a stressz negatív befolyását mégis kompenzálni lehessen, erőteljes figyelmet kell fordítani a tápanyagbevitelre. Erre a terhesség alatt már nem elég az egészséges táplálkozás (ugyanakkor ez elengedhetetlen), szükség lehet a várandósvitamin támogatására. Fontos azonban, hogy megfelelően tagolt készítményt válasszunk, mely az eltérő trimeszterek eltérő igényeit képes a lehető legjobban kiszolgálni. Mindemellett lehetőleg komplex, és szerves kémiai kötésű anyagokat tartalmazó készítmény mellett tegyük le a voksunkat, mivel így az anyagok hasznosulása lényegesen jobb!

Mikor?

Hogy a stressz szintjét minimalizáljuk jó hír, hogy ma már a várandós nők védelmet élveznek, nem lehet őket kirúgni. Még akkor sem, ha nem jelentették be a terhességüket, vagy éppen akkor sem, ha ők maguk sem tudnak róla. Vagyis ha a várandósság ténye csak a kirúgás után derül ki, de az elbocsátás pillanatában már fennállt, akkor az jogszerűtlen, és jogorvoslatért fordulhatunk a megfelelő szervekhez.

A védelem már akkor is jár, ha a terhesség még nem jött létre, de a pár lombikprogramban vesz részt. Igaz, ebben az esetben a program kezdetétől számított maximum 6 hónapig él a védelem, kivéve persze, ha a program sikeres, és a várandósság létrejött!

Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a védelem nem tökéletes, vagyis vanna olyan helyzetek, amikor a várandós nőt is el lehet bocsátani. Ilyen az azonnali hatályú felmondás, melyet súlyos kötelezettségszegés miatt indítanak. Illetve a vezető beosztású hölgyek esetében a dolog kissé bonyolultabb, hiszen a felelősségük is lényegesen nagyobb.

Elmondjam? Ne mondjam?

Ezt a kérdést mindenkinek magának kell eldönteni. Tény, hogy a munkáltató jobban jár, ha tud a terhességről, hiszen így fel is tud készülni arra. Vannak esetek, amikor már az egészen korai terhességet is érdemes bejelenteni – ilyen a veszélyes anyagok között végzett munka, vagy a jelentős fizikai terheléssel járó munkakörök. A legtöbben addig várnak a bejelentéssel, amíg biztos nem lesz a terhesség. Ez rendszerint a 12. hét környéke, mivel előtte a vetélés kockázata még igen magas.

A bejelentés után számítson rá a kismama, hogy további egyeztetések jönnek, melyek többek között érintik azokat a kérdéseket, hogy meddig szeretne dolgozni, meddig kíván otthon maradni, el tudja-e látni a mostani munkakörét vagy találni kell neki egy másikat a cégen belül, stb.