Ha problémás terhesség, vagy sikertelen próbálkozások sorozata, akkor várandósvitamin – ez az, amit mi is megtehetünk a szervezetünkért. Azonban a tápanyagraktárak feltöltése nem csak akkor fontos, ha gond van a várandóssággal, vagy meddőséggel küzd a pár.
A téma szakértője, Ratkó Tünde van a ratkotunde.hu segítségére.
Miért fontos a tápanyagellátottság?
Szerencsére még ma is vannak olyan nők, akiknek a teherbeesés nem tart évekig, és nem kell szakembertől segítséget kérniük. Joggal feltételezhetjük, hogy akkor számukra a várandósság kihordása sem jelent majd kihívást, ez azonban ebben a formában nem igaz.
Ratkó Tünde a ratkotunde.hu-nak elmondta, hogy még egy spontán várandósság esetében is sajnos számolni kell azzal a kockázattal, amit a felszálló fertőzések jelentenek. Ezek jelentőségét pedig nem szabad alábecsülni, hiszen a vetélések és koraszülések kialakulásának közel feléért tehetőek felelőssé.
De az én immunrendszerem szuper!
Azok a kismamák, akiknek a várandóssága spontán alakult ki, hajlamosak megfeledkezni arról a tényről, hogy mit is tesz a szervezet azért, hogy egy új élet megfoganhasson. A magzat az édesanyja szervezetéből táplálkozik. A kisbaba az anya számára a legfontosabb lény, ezt az agya tudja, a szervezet azonban úgy reagál, hogy a kis jövevény energiát von el tőle, belőle táplálkozik. Az ilyen kihívásokra az immunrendszer heves reakciót ad, és a „betolakodót” ellehetetleníti, kilöki a szervezetből. Ez a védekezési mechanizmus nagyon hasznos, hiszen az életben maradásunkat szolgálja, de veszélyt jelentene a magzatra. A természet azonban ügyes karmester, és erre is alkotott megoldást.
Az anya szervezet a fogantatás után az immunrendszer működését lekorlátozza, így a magzat teljes biztonságban van. Ennek azonban a nyilvánvaló előnyei mellett megvannak a maga hátrányai is – jelesül a fertőzések kialakulásának kockázata megnő.
Ez alapesetben – mint amilyen egy nátha – nem jelent olyan nagy gondot, ám az intim fertőzések terén már jelentős veszélyt tapasztalhatunk. A fertőzések – okozza azokat gomba, baktérium, vagy vírus – minden esetben magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy a méhszályra, a méhre is átterjednek, hatalmas veszélynek kitéve ezzel a magzatot.
Mit tehet értem a várandósvitamin?
Azon túl, hogy a tápanyagraktárakat feltölti, a jól megválasztott várandósvitamin segítséget jelenthet a fertőzések elleni küzdelemben. Ehhez azonban néhány fontos kritériumnak meg kell felelnie.
- Megfelelő tagoltság: a terhesség alatt három trimesztert különítünk el, melyeknek tápanyagszükséglete is eltérő. A várandósvitaminnak ezt bizony követnie kell ahhoz, hogy a lehető legjobban gondoskodhasson rólunk.
- Szerves kötésű anyagok: a szervezet számára sajnos nem elég az, ha bejuttatjuk az anyagokat. Ahhoz, hogy azokat minél jobban képes legyen hasznosítani, szerves kötési formákkal kell bejuttatni. Így akár 80%-kal is jobban hasznosulnak, ami hatalmas segítséget jelent!
- Cink és réz: viszonylag keveset lehet olvasni arról, hogy milyen fontos a cink és a réz a szervezet, kiváltképp pedig a várandós kismamák számára. Ez a két anyag ugyanis antibakteriális, antivirális és antifungicide tulajdonságokkal rendelkezik. A szervezetben a cink és réz raktárak feltöltésével pedig még a csökkent immunműködés mellett is jó eséllyel lehet kiküszöbölni a fertőzések kialakulását, illetve azok felszállását a hüvelyben.