A toxaemia ellen mi is tehetünk

A kismamák esetében nem véletlen a folyamatos, rendszeres ellenőrzés. Nem csak azért érdemes ezeken részt venni, mert a támogatások kiutalásának egyik feltétele. Azért is, mert akár a kismama életét is megmenthetik, hiszen olyan korképek időben történő felismerését teszik lehetővé, mint a terhességi toxaemia.

A betegség megismerésében, és annak elkerülés lehetőségeinek ismertetésében dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.

Mi az a toxaemia?

A toxaemia, vagy a még használatos terhességi toxicosis egy olyan betegséget ír le, melynek során mérgezési tünetekkel járó súlyos szövődmények alakulhatnak ki. A tudósok a kiváltó ok alatt egyfajta toxint sejtenek, mely a terhesség során képződik, és így bekerül az anya vérellátásába. Ezt az elméletet bizonyítani egyelőre nem sikerült, a pontos kiváltó ok ismeretlen, illetve tulajdonképpen maga a terhesség.

Hogy foglalkozni kell-e ezzel a lehetőséggel? Mindenképpen, mivel ma, az anyai halálozások három vezető betegsége között tartják számon a toxaemiát, illetve a következtében kialakuló HELLP szindrómát. A toxaemia időben felismerve jól kezelhető, ám ehhez mindenképpen szükség van a rendszeres ellenőrzésre, hogy a szakemberek a vezető tünetek alapján kiszűrhessék a bajt.

Legfontosabb tünetei:

– magas vérnyomás. Az kismama esetében az értékhatár 135/85 Hgmm. E fellett az érték felett magasnak tekintjük, és mindenképpen szorosabb felügyeletet igényel. Az otthoni vérnyomásmérés adatait azonban ne vegyünk készpénznek, mivel nem mindegy, hogy pontosan hol, mikor, és milyen tevékenységek után végezzük a mérést. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne végezhetnénk mi is vérnyomásmérést, de semmi esetre se hagyjuk ki a rendszeres ellenőrzést a védőnőnél/orvosnál.

– fehérjevizelés. A kismamák egyik kellemetlen feladata, hogy a védőnőhöz, vagy éppen az orvosukhoz reggeli középsugaras vizeletet vigyenek. Ez azonban fontos adatokkal szolgálhat az egészségükről. Ha ugyanis a vizeletben nem oda illő anyagok vannak – mint például a fehérje -, az a szakembernek sokat elárul arról, mire kell felkészülni, esetleg milyen megelőző lépéseket kell megtenni!

Mit tehet a kismama?

Dr Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak azt is kiemelte, hogy a toxaemia kialakulásának egyik oka a nem megfelelő étkezés, valamint a mozgáshiányos életmód. Tehát nagyon fontos, hogy a kismama egészségesen, kiegyensúlyozottan étkezzen, és az is, hogy nem megerőltetve magát, de rendszeresen mozogjon. A tápanyagok megfelelő bevitele segít elkerülni mindenféle problémát, hiszen optimális működést biztosít a testnek.

Napjainkban azonban a szükséges megemelkedett tápanyagmennyiséget bevinni nem egyszerű, tekintve hogy az élelmiszerek beltartalma erősen csökkent, rengeteg a feldolgozott, tartósítószerrel és kemikáliákkal kezelt étel, és persze fokozott a stressz, ami nagyobb tápanyagfelhasználást is jelent. Ma a szakemberek jelentős része javasol a kismamáknak várandósvitamint, éppen azért, hogy a többlet igényt könnyebben tudják fedezni. Ehhez azonban az is kell, hogy a kiválasztott készítményben az anyagok szerves kötéssel legyenek jelen, hiszen így a felszívódásuk 80%-kal is jobb lehet, valamint fontos, hogy a várandósvitamin megfelelően, az eltérő trimeszterek eltérő igényeit kiszolgálva legyen tagolva!