Sok szülő megdöbbenve veszi tudomásul, hogy éppen megszületett csemetéjének háta, hasa, homloka, vagy kis lábacskái szőrösek. És ez nem csak egy – két pihét jelent, hanem akár vastag, sötét szőrszálak tömegét is. ennek oka azonban banálisan egyszerű, így megijedni sem kell tőle.
A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.
Babaszőr
A babák teste az anyaméhben erős védelmi rendszer mögött helyezkedik el. Ez egyrészt az anya hasfala, az izmok és a szövetek, melyek jelentős bástyát képeznek a fizikai behatások ellen. Ide tartozik még a méh fala is, de a természet nem bízta a véletlenre az eseményeket. A védelmi rendszer fontos része a magzatvíz, ami elnyeli a rázkódásokat, a fizikai behatások többségét, és a baba csak ringatózást észlel ezekből.
Ez így már megnyugtató, de vagy egy kis gond. A magzatvíz ugyanis a bőrnek egy idő után komoly kihívást jelent. Vagyis a védelmi rendszer egyes elemei ellen is védekezni kell. Itt lép be a képbe a lanugó, ami a magzati szőrt jelenti. Ezeknek a szőrszálaknak a szerepe, hogy a mázat, mely a baba bőrét óvja, még jobban a helyén tartsák, valamint a magzatvizet is távolabb tartják a bőrtől. A lanugó azonban nem tartós szőrszálak tömege, vagyis a születés előtt jellemzően lekopik. Azonban az is előfordul, hogy a baba a lanugóval születik, de ilyen esetekben is néhány hét alatt a babaszőr lekopik, és helyét átveszi a normál szőrzet, melyet már nem lehet látni.
Elkerülhető?
Nem! Ez pedig egy fontos kijelentés, hiszen sok tévhit kering ezzel kapcsolatban. A babaszőr, vagyis a lanugó nem egy szükséges rossz, amit jó esetben el lehet kerülni. Hiányában a baba bőre roncsolódásnak lenne kitéve, vagyis jelenléte szükséges és jó! Az, hogy születés előtt, vagy csak az után kopik le, egyénfüggő, de semmi esetre sem jelent problémát – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Hozzáteszi, hogy egyes elképzelések alapján a várandósvitaminok okozzák a szőrös babákat, ez azonban egyáltalán nem igaz.
Az, hogy egy baba felcseperedve mennyi, és milyen színű szőrzettel rendelkezik genetikai tényező, és nem a vitaminkészítményeken múlik. Ezek a szerek hivatottak elősegíteni a tápanyagraktárak feltöltését, és megkönnyíteni, zökkenőmentesebbé tenni a baba kihordását, így nem is csoda, hogy ma már a szakemberek többsége javasolja szedésüket. Persze arra mindenképpen figyelni kell, hogy megfelelő tagolású, és szerves kötésű anyagokat, vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat tartalmazzon a készítmény, amit választunk.