Terhesség 35 éves kor felett

Tényleg nehezebb 35 éves kor után teherbe esni?

A babatervezés időszaka a nők számára sokkal stresszesebb, mint a férfiaknak. Emellett a hölgyek folyton aggódnak azon is, hogy ketyeg az a bizonyos biológiai óra, és 35 éves kor után akár le is tehetnek terveikről.

Szerencsére ez azért nem igaz, de tény, hogy a teherbe esés sokkal nehezebb 35 éves kor után. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Mi történik 35 után?

A harmincöt éves kor igazán nem nagy szám. A szervezet fitt, üde, a szórakozás, a kirándulás, sőt, a munka is nagyon jól megy még ilyenkor. Vagyis ilyenformán, kívülről szemlélve semmi nem indokolja azt, hogy a teherbe esés nehezített legyen. Sajnos azonban az, hogy nem látjuk a problémát, attól még az ott van.

Statisztikai szempontból is rossz helyzetben vannak a 35 éves, vagy idősebb nők. A tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy a kor előre haladtával a termékenység mindenképpen csökken, még nagyon jó kondi, és egészséges táplálkozás mellett is (persze azért a mértéke ilyenkor kisebb). Míg a nők a húszas éveikben a legtermékenyebbek, addig a férfiaknál nem ilyen drasztikus a csökkenés. A hölgyek esetében ugyanis a 30-as korosztály esélye a teherbe esésre havonta csupán 20%, míg ugyanez a szám 40 éves korra már csak 2%- vagyis a csökkenés valóban drasztikus.

A problémát tovább nehezíti a napjainkban egyre gyakoribb korai menopauza. A változó kor megjelenése teljesen természetes, de az inkább 45-50 éves kor körül kezdődik. Sok esetben azonban a nem megfelelő életmód az endokrinrendszert ilyen szempontból „sürgeti”, így a menopauza már 35 éves kor körül elkezdődik. Ez pedig a természetesen fogantatást szinte lehetetlenné teszi.

Ugyancsak komoly gondot jelent az általános állapot. A test számára a reprodukció nem a legfontosabb feladat. Ha pedig nincs minden rendben, akkor nem áldoz energiát egy olyan terhességre, amit kihordani egyébként is igen megterhelő. Sajnos a tápanyagok, vitaminok hiánya, a mozgás hanyagolása, és a kor együttesen olyan betegségek megjelenését eredményezik, mint a PCOS, az inzulin rezisztencia, és egy sor társuk, melyek a teherbeesés valószínűségét a nullához közelítik.

Mit lehet tenni?

Könnyű lenne azt mondani, hogy ne halogassuk a családalapítást. Ez azonban nem ennyire egyszerű, ráadásul minden ember más, így nem lehet tudni, mikor is van az „ideális” kor.

Mindenesetre az biztos, hogy a test megfelelő karbantartásával sokat tehetünk a későbbi családért. Dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak kifejtette, hogy a táplálkozás és a mozgás mellett a terhesség tervezésétől kezdve érdemes várandós vitaminnal is támogatni a szervezetet – ebben a szakemberek többsége egyetért. Azonban mindenképpen olyan készítményt érdemes választani, mely megfelelően tagolt, és a benne lévő anyagok szerves kötési formában vannak jelen, mivel ilyenkor a felszívódásuk is lényegesen jobb!

Sokszor azonban ez is kevés. Amellett hogy egyénileg megtesszük, amit lehet, a rendszeres kivizsgálásokkal elkerülhetőek a betegségek elmélyülései. A korán felfedezett nőgyógyászati gondot nagytöbbsége könnyen kezelhető, így a családalapítást sem tolják el akár évekkel. A rendszeres ellenőrzés azonban nem csak a nőkre, a férfiakra is vonatkozik, hiszen az ő szervezetük is „elhasználódik”, így pedig a sperma minősége és mennyisége is romolhat az idő előre haladtával.

Forrás: ratkotunde.hu