Azzal már többször foglalkoztunk, hogy milyen tévhitek keringenek az interneten azzal kapcsolatosan, hogy mi segítheti a családalapítást. Azzal azonban kevesebbet, hogy azért a sok korpa közt megbúvik néhány arany is, vagyis vannak olyan praktikák, melyek valóban hasznosak lehetnek a teherbe esés valószínűségének növelésében.
A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.
Fekvés az együttlét után?
Igen, van benne igazság. Egy teljesen egészséges, normál termékenységű pár esetében semmi jelentősége nincsen annak, mennyit fekszik a nő az együttlét után. Sokat akkor sem tesz hozzá a lehetőségekhez, ha problémás a termékenység, de ártani biztosan nem árt. A fekvés tulajdonképpen a gravitáció elleni “munkát” könnyíti meg a spermiumok számára, vagyis 10-15 percig előnyös lehet fekve maradni – de ez még nem biztosítja a teherbeesést!
Ételek?
Igen, itt már vannak komoly lehetőségek! De ezek nem a fahéj, vagy az osztriga. Ezek úgynevezett afrodiziákumok, vagyis a vágyat fokozzák, nem pedig a termékenységet. Ez utóbbit a kiegyensúlyozott, egészséges étkezéssel lehet “karban tartani”. Az étkezéssel tápanyagokat viszünk a szervezetbe, ezek pedig az “üzemanyagai” a megfelelő működéseknek. Ha nincs elég tápanyag, nem jó a működés. Sajnos napjainkra az élelmiszerek beltartalma jelentősen leromlott, a tápanyaghiányos állapotok miatt pedig már a WHO is javasolja a tápanyagpótlást a kismamáknak már a tervezési időszaktól. Ebben hatalmas segítség lehet egy megfelelően tagolt várandósvitamin. A tagolás a trimeszterek eltérő igényeinek kell megfeleljen, miközben a lehető legtöbb anyagot szerves, vagyis biológiailag aktív formában érdemes bevinni a szervezetbe (-citrát, -glükonát), hiszen így azok hasznosulása akár 80%-kal is jobb!
Mozgás?
Elengedhetetlen az egészséghez, vagyis sokat segít annak visszaszerzésében is. A normál működése a szervezetnek a megfelelő tápanyagellátottságon és a rendszeres mozgáson áll, vagy bukik – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. A mozgás a kiválasztást ösztönzi, miközben fokozza a keringést – számos egyéb pozitív hatása mellett. A teherbeesést közvetlenül nem, de közvetve az egészségre gyakorolt hatásával befolyásolja.
Ovuláció?
Érdemes szem előtt tartani, hogy a ciklus teljes hossza nem a termékeny időszakot jelzi. Az ovuláció, vagyis, mikor a megtermékenyítés bekövetkezhet nagyjából a ciklus közepén jelentkezik. Mivel a spermiumok körülbelül három napig életképesek a nő szervezetében, így az ovulációra érdemes időzíteni az együttléteket, ilyenkor ugyanis a legnagyobb az esély a megtermékenyítésre! Hogy mikor van az ovulációja a nőnek, annak kiszámolásában ovulációs kalkulátor segíthet.
Stressz
Igen, a nagy mumus, mely bizony erősen képes hátráltatni a családalapítási igyekezetet. A stressz ugyanis nem csak fáradttá tesz, hanem a szervezetet is rombolja, növeli a tápanyagfelhasználást, így kevesebb jut az olyan funkciók normál szinten tartására, mint a termékenység. A stresszt elkerülni nem lehet, a hatásait azonban lehet kompenzálni. Ehhez egy jó várandósvitamin és hatékony stresszkezelési technikák kellenek!