Az endometriózis felismeréséhez idehaza 4 év(!) kell, a megelőzés ezért kulcskérdés! 

Az endometriózis világszerte egyre több fogamzóképes korú nő elétét keseríti meg. Ez azt jelenti, hogy mostanra minden 10. nő ezzel a kórral szembesül, ráadásul idehaza átlagosan 4 év kell ahhoz, hogy felismerjék a betegséget. Ez az idő pedig már bőven elegendő ahhoz, hogy a meddőség is jelentkezzen, a fájdalom pedig életminőség romláshoz vezessen. Pedig mi magunk is tehetünk az endometriózis ellen, a tünetek enyhüléséért. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Endometriózis 

Ez az a betegség, amivel az elmúlt években egyre többet foglalkoznak az orvosok és a közvélemény is, hiszen sajnos rengeteg nőt érint, és komoly fájdalmakkal járhat együtt. A kór alapját az képezi, hogy az endometrium, vagyis a méh belső falát alkotó szövet máshol is megjelenik, a méhen kívül. Ez már önmagában is problémás lenne, de ehhez kapcsolódóan azzal is számolni kell, hogy a szövet a méhen kívül is úgy viselkedik, mint azon belül, vagyis ciklikusan megvastagodik, majd leválik, ezzel pedig gyulladásokat, összenövéseket képes generálni a testen belül, ami sajnos akár veszélyes is lehet. 

A tünetek közt az erős fájdalom a legjellemzőbb, de a háttérben több folyamat is zajlik. Sajnos az is igaz, hogy idehaza átlagosan 4 évre van szükség ahhoz, míg a betegséget biztonsággal diagnosztizálni lehet _ ez pedig egész jó arány ahhoz képest, hogy ugyanez az USA területén 9 év, Németországban pedig 7. Ezen időszak alatt a betegség más problémákat is generál, ezek közt pedig előkelő helyen szerepel a meddőség is. 

Orvoshoz? 

A probléma mindenképpen orvosi kezelést igényel, bár tény, hogy felismerni nem éppen egyszerű. Egyrészt nem mindig okoz egyértelmű tüneteket, másrészt, mivel csak időszakosan jelentkezik sok beteg kivár, hátha magától elmúlik – de ez nem így működik. Az endometriózis mindenképpen kezelést igényel, adott esetben akár műtéti megoldásokkal is élni kell az esetében. 

Én mit tehetek? 

Hogy pontosan mi okozza az endometriózist, egyelőre nem képesek megmondani a szakemberek, de az biztos, hogy az életmód is közrejátszik benne – ahogyan szinte minden más betegség esetében is. Vagyis mi magunk az egészséges életmóddal – a megfelelő tápanyagellátottsággal és a rendszeres mozgással tehetünk sokat a betegség ellen – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. 

A tápanyagok közül érdemes azokra koncentrálni, melyeknek gyulladáscsökkentő hatásai is vannak, mint például az antioxidánsok, de a magnézium is igen fontos anyag a betegség elleni küzdelemben. A tápanyagok pótlása alapesetben a megfelelő étkezéssel történik, de sajnos az élelmiszereink beltartalma jelentős mértékben csökkent az utóbbi évtizedekben, miközben az energiafelhasználásunk a környezeti ártalmak miatt egyre csak nő. Ez a két tényező együttesen azt eredményezi, hogy kizárólag táplálkozással ma már sok esetben nem vagyunk képesek fedezni a tápanyagszükségletünket, arról nem is beszélve, hogy a hiányállapotokat helyre billenteni így igen nehézkes. 

A megfelelő tápanyagpótlásban sokat segíthet egy jó női vitamin – ha a családalapítás is cél, akkor pedig egy megfelelően tagolt várandósvitamin. Mindkettő esetében fontos, hogy szerves kötésben tartalmazza a lehető legtöbb anyagot – ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent -, hiszen így az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet. A várandósvitamin esetében pedig még arra érdemes figyelni, hogy az a trimeszterek igényeinek megfelelően legyen tagolva, hiszen minden fejlődési szakasznak más és más a tápanyagigénye. A felkészülési időszak és az első trimeszeter igényei azonosak – ahogyan a szoptatási időszak és a harmadik trimeszter is egy egységet képez -, vagyis a családalapítás támogatásához ekképpen tudunk válogatni. 

A mozgás tekintetében is érdemes egy kitételt tenni. Az erőltetett, kellemetlen esetleg fájdalmas mozgásokat mindenképpen érdemes kerülni, ezzel csak rontani tudunk a helyzeten. Azokat a mozgásokat válasszuk, amik nem okoznak fájdalmat, ha pedig ilyesmi már nincs, akkor keressünk fel mozgásterapeutát, aki jó eséllyel segíteni tud nekünk ebben a kérdésben.