Hírek

A PCOS a családalapítási tervek mellett az életünket is tönkre teheti

A PCOS-el kapcsolatosan az egyik legtöbbet emlegetett probléma a meddőség kialakulása. Azonban előfordul, hogy bár a betegség jelen van, a családalapítás mégis sikerül, ilyenkor pedig sok nő egyszerűen nem foglalkozik ezzel a problémával. Ez azonban nagy hiba, mert a PCOS hosszabb távon is komoly gondok forrása lehet, arról nem is beszélve, hogy a kislány gyermek is élete végéig érzi majd a hatását. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

A PCOS és a terhesség 

A policisztás ovárium szindróma sajnos igencsak sok nőt érint, a cukorbetegséggel fej-fej mellett haladva szedi “áldozatait” idehaza is. Egy olyan anyagcserezavarról van szó, mely hormonális eltolódást is okoz. Ez utóbbi hatása erősen érezhető, amikor a nő gyermeket szeretne, azonban nem jelenti azt, hogy a meddőség mindenkinél jelentkezik a kór megléte esetén. Sokaknál a PCOS szinte semmilyen tünetet nem okoz, legalábbis rövidebb távon, így nem is foglalkoznak vele, még akkor sem, ha tisztában vannak a diagnózissal. 

Ez azonban nem csak azért lehet problémás, mert a teherbe esés valószínűségét jelentősen csökkenti. Ha a várandósság ki is alakul, a terhesség során nem csökken le az AMH (anti-Müllerian hormon) szintje – ami egyébként normál körülmények közt megtörténik -, így a tesztoszteron szintje magasabb lesz, illetve lecsökken a placenta tesztoszteron átalakító képessége is. Ezek együttesen azt eredményezik, hogy a magzat is erősebben van kitéve a férfi nemi hormon hatásának, ami a kislányok esetében szinte borítékolhatóvá teszi a PCOS későbbi megjelenését – de minimum jelentősen növeli a kialakulás kockázatát. Vagyis az anya ilyen módon átadhatja betegségét a csemetéjének. 

PCOS a családalapításon túl 

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a PCOS addig jelent gondot, míg családot akarunk alapítani. Ha a gyerekek már megvannak, akkor nem is kell vele foglalkozni, hiszen – ahogyan azt fentebb is említettük – sok esetben még csak tüneteket sem tapasztalunk miatta. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne rombolna a szervezetben. A PCOS hormonális eltolódást okoz, mely hosszabb távon sajnos nagyon veszélyes betegségek kialakulását eredményezheti – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Ezek közt szerepel az elhízás, mely mostanra betegségnek is tekinthető, a cukorbetegség, a magasvérnyomás, depresszió, szorongás vagy éppen az alvási apnoe kialakulásának lehetősége. Da sajnos a méhnyálkahártyarák, a szív és érrendszeri betegségek és a zsírmájbetegség is a PCOS következményei közt szerepel. 

Mivel a betegség komoly következményekkel járhat, így nem csak akkor kell kezelni, ha a nő családot szeretne alapítani, hanem később is, ráadásul egyelőre ténylegesen gyógyítani a kórt nem lehet, ellenben a tünetek megjelenése visszafordítható, a betegség olyan formában tartható kordában, hogy ne okozzon bajt sem most, sem később. 

Gyógyszer és életmód 

A PCOS kezelésében nagy hangsúlyt kap az életmód, illetve amennyiben gyógyszeres kezelés is felmerül, akkor e metformin hatóanyagú gyógyszerek jöhetnek szóba. A PCOS elleni fellépés tehát jórészt rajtunk múlik, a rendszeres mozgások és a kiegyensúlyozott tápanyagellátottságon, mely alapesetben az egészséges táplálkozással érhető el, vagy inkább azzal lehetett elérni. Napjainkban az élelmiszerek beltartalma jelentősen lecsökkent, így még az egészséges, változatos táplálkozás mellett is sok esetben van szükség vitamin, nyomelem és ásványi anyag pótlásra. Ennek eszköze lehet a jó vitaminkészítmény. 

Mindegy, hogy a cél a családalapítás, vagy a család megléte utáni tápanyagpótlás, minden esetben érdemes komplex készítményt választani, amiben az anyagok szerves kötési formában vannak jelen. Ezzel ugyanis a hasznosulás akár 80%-kal is nő. A családalapítási tervek támogatására a várandósvitamin lehet a jó megoldás, mely – ha megfelelően tagolt, azaz képes figyelembe venni az eltérő trimeszterek eltérő igényrendszerét – a teljes terhességi idő alatt, sőt, a tervezés és a szoptatás időszakára is képes segítséget nyújtani a szervezetnek. Ha nem a családalapítás a cél, akkor arra figyeljünk, hogy kifejezetten nőknek összeállított vitaminkészítményt válasszunk, hiszen a férfiak és a nők igényei eltérőek ebből a szempontból is! 

 

Scheftsik TamásA PCOS a családalapítási tervek mellett az életünket is tönkre teheti

Related Posts