Hírek

A világon minden 6.ember(!) meddő, mégis keveset tudunk erről az állapotról!

Lesújtó adattal szembesítette a világot a WHO. A túlnépesedés a bolygónkon tény, így sokan egyáltalán nem is akarnak gyereket vállalni. A probléma azzal van, hogy akik szeretnének, azok egyre kevésbé képesek erre. A meddőség ugyanis a világ népességének 17,5%-át érinti napjainkra. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Meddőségi krízis 

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy mostanra krízissé nőtte ki magát a probléma, ami többek közt annak is köszönhető, hogy nem igazán foglalkoztunk vele. Ez valahol érthető, mikor a világunk a túlnépesedés problémájával küszködik, fontosabb volt a hatékony fogamzásgátlás, mint a meddőség témaköre.  

Mostanra azonban eljutottunk oda, hogy a világon minden 6. ember meddő. Ez az adat ráadásul sokkal rosszabb is lehet, hiszen Afrikából és Délkelet-Ázsiából csak igen hiányosan érkeznek be ezzel kapcsolatosan információk. A WHO a 1990-2021 ig kiadott tanulmányok adatainak elemzésével jutott a döbbenetes számhoz és hozzátette, sem a megelőzés, sem a kezelés nem jól megoldott, mivel a rendszer alulfinanszírozott. Ezzel pedig nemigen lehet vitatkozni, sokszor az emberek azzal sincsenek tisztában, hogy ők maguk mit is tehetnének a meddőség megelőzéséért, vagy éppen annak visszafordításáért. 

Nem végleges 

Nem csak a kezelés, a meddőséggel kapcsolatos általános tájékoztatás sem kielégítő. Sokan, amikor meghallják a diagnózist fel is adják az álmukat, vagy rögtön az asszisztált reprodukció (lombik) felé fordulnak, holott ez hiba. A meddőség egy állapot, mely, ha nem genetikai eredetű, jellemzően jól kezelhető. Hátterében a legtöbb esetben egyszerű tápanyaghiányos állapotok húzódnak meg, amiken jó eséllyel mi magunk is képesek vagyunk változtatni. A meddőség hátterében állhat betegség is, többnyire azonban ez is jól kezelhető, szakorvos bevonásával – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.  

Megelőzés és kezelés 

Utóbbi nehezebb, hiszen, ha már kialakult a baj, helyrehozni jellemzően hosszabb, rögösebb út, mint eleve megelőzni. A hölgyek esetében sajnos a fogamzásgátlási gyakorlat is sokszor beleszól a rendszerbe, hiszen gyakori, hogy azért szednek fogamzásgátló tablettát, hogy a vérzésük rendszeres legyen, holott ilyen esetekben szó sincsen menzeszről, pusztán megvonásos vérzésről lehet beszélni. Az alkalmazott módszer, illetve módszerek azokat a jeleket, tüneteket kezelik, melyek rámutatnak, hogy a szaporító szervrendszer működése nem tökéletes. A tüneti kezelés azonban a bajokat nem oldja meg! 

A megelőzés remek ezköze a megfelelő tápanyagpótlás, mely alapesetben a kiegyensúlyozott táplálkozással és a mozgással oldható meg. Sajnos azonban napjaikra az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent a környezeti hatásoknak (vegyszerek, tömegtermelés, szmog, …) köszönhetően, vagyis kizárólag étkezéssel fedezni a tápanyagszükségletet – pláne, ha a cél a családalapítás – igen nehéz. Tápanyaghiány esetén pedig a szervezet elsőre az egyén életben maradásához nem szükséges rendszereket, folyamatokat hagyja leromlani – a termékenység pedig pontosan ebbe a körbe tartozik. 

A tápanyagok pótlásához, ahhoz, hogy a szervezetet fel tudjuk készíteni a várandósság jelentette kihívásokra ma már léteznek igen jó várandósvitamin készítmények. Azonban a hatékony tápanyagpótláshoz több tényező is szükséges, ezeket pedig csak kevés vitamintabletta képes felsorakoztatni. Első körben fontos, hogy a tápanyagok szerves kötésben legyenek jelen (-citrátok és -glükonátok), mivel így hasznosulásuk akár 80%-kal is jobb. A felszívódást ezen felül javítja a komplexitás is, hiszen a természetben igen ritkán találkozhatunk az anyagokkal önmagukban, jellemzően segédanyagaikkal együtt vannak jelen. Ilyen felszívódást segítő kapcsolat van például a C-vitamin és a vas, vagy éppen a cink és a réz között. 

A várandósság egy különleges állapot, ennek megfelelően a tápanyagigénye is magas. Ráadásul az egyes trimeszterek, fejlődési szakaszok tápanyagigénye sem azonos egymással. Vagyis a családalapításra való felkészülés során olyan vitaminkészítményt válasszunk, mely képes figyelembe venni az eltérő trimeszterek eltérő tápanyagigényeit a megfelelő tagoltság révén. 

Nem csak a nő! 

Fontos kiemelni, hogy a WHO felmérése nem a nőkre koncentrál, azaz nem minden 6. nő, hanem minden 6. ember küszködik a meddőséggel, vagyis a jelenség a férfiakat is erősen érinti! Ha a családalapításban nehézségek akadnak, a tápanyagpótlást ne csak a nő, hanem a férfi is kezdje meg, illetve a kivizsgálások területén se maradjon el. Sőt! Érdemes a férfi oldalán keresni elsőre a gondot, mivel a meddőségi kivizsgálások a férfi esetében gyorsabbak és sokkal kevésbé kellemetlenek, mint a hölgyek esetében! 

 

 

Scheftsik TamásA világon minden 6.ember(!) meddő, mégis keveset tudunk erről az állapotról!