Hírek

Ha csak a terhesség felfedezése után szedünk folsavat, az már késő lehet

Egyre többször olvashatjuk, hogy a várandósságot érdemes tervezni, azaz előre rákészülni, a szervezetet felkészíteni erre a kihívásra. Ez nem csak azért fontos, mert napjainkra minden 6. ember, minden negyedik pár meddőséggel küszködik, hanem azért is, mert bizonyos folyamatok a várandósságnál nagyrészt lejátszódnak, mire a nő felismeri, hogy gyermeket hord a szíve alatt. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

A kezdetek 

Napjaikra egyre több nő készül tudatosan a várandósságra. De ennek mi az értelme, minek ennyire rákészülni, hiszen anyáink, nagyanyáink is csak elhatározták, hogy jöhet a baba, és jött, mikor itt volt az ideje. Nos, ez teljesen igaz, csakhogy anyáink, főleg nagyanyáink élete még egészen más volt. 

A rendszeres mozgás a mindennapjaik szerves része volt, a kertben, a munkahelyen. A táplálkozásuk bár nem volt olyan változatos, mint a miénk, de az általuk fogyasztott élelmiszerek vitamin, nyomelem és ásványi anyag tartalma jóval magasabb volt, mint amiket ma elérhetünk. Ráadásul a környezeti romboló hatások is kevésbé érték őket. 

Ma nem csak az élelmiszerek beltartalma alacsonyabb, de a stressz, a szmog, a vegyszerek és egy sor más tényező is jelentősen igénybe veszi a szervezetet, növekszik annak energiafelhasználása, miközben az energiaigényének, tápanyagigényének fedezése egyre nehezebb. Ez pedig megugrik, ha olyan komoly kihívást jelentő feladatra vállalkozik a nő, mint a várandósság – sajnos nem véletlen, hogy a meddőség ilyen mértékben “terjed” világszerte. 

A folyamatok 

A tápanyaghiányos állapotok komoly gátjai lehetnek a várandósság kialakulásának, de jelentősen növelik a koraszülés, vetélés és a genetikai gondok kialakulásának esélyét is. Sőt, a tápanyagok hiánya sajnos a baba fejlődésére is igen rossz hatással lehet, ami pedig egy nem tervezett terhesség esetében problémás lehet. 

Az egyik legtöbbet emlegetett anyag a terhességgel kapcsolatosan a folsav. Erről már tudjuk, hogy a leggyakoribb, folát formáját az emberek mintegy 50%-a képtelen hasznosítani, vagyis hiába szed átlagos folsav készítményt, az nem segít. Azt is tudjuk, hogy érdemes Qatrefolic formában keresni ezt az anyagot, mivel a negyedik generációs folsav hasznosulása kiemelkedően jó, és minden ember jó eséllyel építi be a szervezetébe. Azonban azt már kevesebben tudják, hogy az egyik legfontosabb folyamat, melyben a folsav részt vesz, a velőcső záródása, a terhesség 6. hetére már lezárul – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. 

Ez problémás lehet, hiszen amennyiben nem készül a nő a megfelelő tápanyagpótlással a várandósságra, a folsav pótlása adott esetben későn érkezhet. A menzesz kimaradása nagyjából a megtermékenyítés után két héttel jelentkezik, mire biztossá válik a kimaradás ténye még néhány nappal lehet számolni, vagyis közel 3, akár 4 hét is eltelhet, mire a várandósságra fény derül – eközben azonban a fejlődési folyamatok nem állnak le, nem várnak, elképesztő sebességgel robognak. 

Tervezés 

Sajnos a mindennapi életvitelünk és a környezetünkben jelentkező romboló hatások hatalmas igénybevételt jelentenek a szervezetnek, így a tápanyaghiányos állapotok még akkor is gyakran jelentkeznek, ha nem szeretne az ember családot alapítani. Ha azonban ez az elhatározás, akkor a dolog erősebben van jelen, hiszen a tápanyaghiányok olyan folyamatokat, olyan funkciókat érintenek elsőre, melyek nem szükségesek az egyén életben maradásához – és a termékenység bizony ide tartozik. 

Alapvetően mi a legtöbbet akkor tehetjük a saját egészségünkért, a szervezetünk optimális működéséért, ha megfelelően táplálkozunk és rendszeresen mozgunk. A fent említett élelmiszer beltartalmi gondok miatt azonban mára igen sok esetben a mindennapokban is szükség lehet a tápanyagpótlásra vitaminkészítmény formájában, a várandósság során pedig a legtöbb szakember már kifejezetten javasolja ezt. 

A terhesség támogatására a várandósvitamin valóban jó megoldás, ha a bejuttatott anyagok megfelelően hasznosulnak. Ez nem csak a folsav, hanem minden anyag esetében igaz és fontos. A hasznosulást nagyon megdobja, ha a készítmény komplex, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, illetve az, ha a lehető legtöbb anyagot szerves kötési formában tartalmazza a vitaminkészítmény. Ez praktikusan -citrát és -glükonát formákat jelent (pl.: cink-citrát, réz-glükonát), és ezek segítségével a hasznosulás akár 80%-kal is jobb lehet! 

A várandósvitaminok esetében fontos szempont, hogy a várandósság három trimeszterre tagolódik, és ezeknek nem azonos a tápanyagigénye. A felkészülés és az első trimeszter azonos anyagokat igényel, de a második trimeszter, valamint a harmadik, illetve a szoptatás már eltérő tápanyagigénnyel rendelkezik. A három szakasz eltérő tápanyagigényeit pedig megfelelő tagoltsággal tudja egy várandósvitamin jól kiszolgálni! 

Scheftsik TamásHa csak a terhesség felfedezése után szedünk folsavat, az már késő lehet