Hírek

A cink mellett a réz is nagyon fontos a férfiak szervezetének, de bevitele nem olyan egyszerű

A férfiak termékenységével kapcsolatosan a cink kerül elő a legtöbb esetben. Vagyis azok a férfiak, akik családalapításra készülnek, bőszen rágcsálják a tökmagot, hiszen ennek cink tartalma igen magas. Más anyagok, mint a réz azonban nehezebben jutnak be a szervezetbe, és sajnos akkora hangsúlyt sem kapnak, holott jelentőségük a spermatogenezisben elvitathatatlan! 

A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre. 

A réz 

Ez a mikroelem számtalan ponton segíti a szervezet működését – többek közt az immunrendszer megfelelő működésében is komoly szerepet játszik. Az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a sejtek mitotikus és meiotikus osztódásában tölt be jelentős, elengedhetetlen szerepet, vagyis a gametogenezis – ivarsejttermelés kikerülhetetlen résztvevője. 

Ennek megfelelően a spermatogenezis folyamatában is szükségszerűen megjelenik. Hiányában több enzim is képtelen lesz ellátni feladatát, zavar keletkezhet a sejtosztódásban, emiatt pedig akár jelentős mértékben is romlik a spermiumok minősége, és lecsökken a mennyiségük. Mindkét folyamat a megtermékenyítésre nyomja rá bélyegét, mely vagy nagyon nehézzé – akár lehetetlenné válik, vagy a minőségi problémák miatt jelentősen megugrik a vetélés, koraszülés és a genetikai problémák kialakulásának valószínűsége. 

Réz, de honnan? 

Rezet alapvetően tartalmaz a dió, lencse, szárazbab, vagy éppen a sertésmáj, ám sajnos számolni kell azzal a ténnyel, hogy az élelmiszerek beltartalma – így pedig mikroelem tartalma is jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben. A réz pótlása megoldható étrendkiegészítők formájában, de ez nem olyan egyszerű. 

A réz önmagában szedve nem hasznosul olyan jól, mintha segédanyagai – mint például az A-vitamin – jelen vannak – mondja Ratkó Tünde. Ha önmagában visszük be nagyobb mennyiségben, akkor számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy a túl sok réz rossz hatással van a cink hasznosulására, vagyis végső soron a termékenység támogatása helyett rontunk a helyzeten. Vagyis a pótlást érdemes komplex készítményből megoldani – erre tökéletes lehet egy férfivitamin. 

A bevitt réz és a hasznosulása 

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a bevitt tápanyagmennyiség és a hasznosult tápanyagmennyiség messze nem ugyan az! Ez a réz esetében is igaz, hiszen a bevitt rézmennyiség egy jelentős része kiürül a szervezetből, mivel a hasznosulásához a testnek igen nagy energiabefektetésre van szüksége. Hogy ezt a befektetett energiát mérsékeljük, azaz jelentősen javítsuk a réz – vagy más mikroelemek, tápanyagok – hasznosulását keressük a készítményben szerves, biológiailag aktív formában -ez réz-glükonát kötési formát jelent. Ebben a kémiai alakban a szervezetnek lényegesen kevesebb energiába kerül a réz hasznosítása, vagyis lényegesen nagyobb arányban képes a réz felszívódni – ez adott esetben akár 80%-os javulást is jelenthet! 

 

 

Scheftsik TamásA cink mellett a réz is nagyon fontos a férfiak szervezetének, de bevitele nem olyan egyszerű