Hírek

A gyerekkori ekcéma esélye a kismama D-vitamin pótlásával jelentősen csökkenthető!

Az atópia, vagy atópiás ekcéma egy olyan bőrbetegség, mely sajnos a világon a gyerekek mintegy 20%-át érinti. Létrejöttében a genetikai hajlam hatalmas szerepet játszik, ugyanakkor egy friss kutatás rámutatott arra, hogy a kismama soka tehet ez ellen a kór ellen még a szülés előtt! 

A témában dr. Angyal Géza van a ratkotunde.hu segítségére. 

Atópiás ekcéma 

A betegség egy gyulladással járó krónikus kór, melynél a bőr áteresztő képessége nem tökéletes, és az immunrendszer kiegyensúlyozatlanul működik. A betegségben szenvedőknél kevesebb a bőr egyik fehérjéje, a filaggrin, illetve hiányoznak a bőrfelszínen természetesen megtalálható lipidek, melyek feladata a bőr védelme az olyan irritáló anyagok ellen, mint a pollenek, a por, vagy akár a bőrtápláló készítmények néhány összetevője. 

A betegség jellemzően 3 hónapos kor után jelentkezik, majd szervezettől függően néhány hónapig, akár pár évig is jelen lehet. Ritkán a betegség felnőttkorban is megmaradhat, de jellemzően 5 éves kor előtt magától megszűnik. Addig azonban a bőr kiszárad, berepedezik, fájdalmas és viszket, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a fertőzések kialakulásának esélye is megnő. 

Friss eredmények 

A Southamptoni Egyetem kutatóinak A British Journal of Dermatology című folyóiratban megjelent kutatása rámutatott arra, hogy kisebb az atópiás ekcéma kialakulásának esélye azoknál a csecsemőknél, akiknek édesanyja a terhesség 14. hetétől rendszeresen D-vitamin pótlást kapott. A hatás különösen akkor volt jelentős, ha a kicsit több, mint 1 hónapig szoptatta is az anyaja. A D-vitamin pótlás mennyisége a kísérletben 1000 NE volt. Az is érthető, hogy a jó eredményhez a szoptatás is hozzájárult, hiszen a szoptatás ideje alatt bevitt D-vitamin az anyatejen keresztül a kicsit is táplálja. 

A kutatási eredmények azért is kiemelten fontosak, mert ez a betegség jelenleg is minden hatodik, 1-5 éves gyermek életében jelen van, ráadásul ez a szám sajnos emelkedő tendenciát mutat. 

D-vitamin pótlás 

Szerencsére az utóbbi években a D-vitamin kezdi elfoglalni a számára kijáró megkülönböztetett helyet – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.  Ez az anyag ugyanis nem vitamin, hanem egy hormon, melyet ráadásul a szervezet a kor előrehaladtával egyre kisebb mennyiségben állít elő, ezen felül termelését számtalan tényező negatívan befolyásolja. Ma már tudjuk, hogy dacára a nyári napsütésnek, ebből az anyagból ilyenkor is pótlásra szorul a magyar lakkoság túlnyomó többsége, ez pedig fokozottan igaz abban az esetben, ha várandósság is növeli a tápanyagigényeket. 

A D-vitamin pótlására tökéletes megoldás lehet egy jó várandóvitamin. Ehhez az kell, hogy a D-vitamint D3-vitamin formájában tartalmazza, ebben a formában a legjobb az anyag hasznosulása. Ezt, vagyis a hasznosulását tovább lehet fokozni azzal, ha a megfelelő anyagokkal egyszerre juttatjuk be a szervezetbe. Ezek pedig többek közt a magnézium, a kalcium, vagy éppen a B-vitaminok. 

A kielégítő D-vitamin pótlás tehát a legjobban akkor valósulhat meg, ha a kiválasztott készítmény komplex. Emellett fontos, hogy a bevitt anyagok zöme szerves kötési formában legyen jelen. Ahogyan a D-vitamin esetében a D3 forma, úgy a legtöbb anyagnak a szerves kötések (-citárt; -glükonát) jelentősen javítják az anyag hasznosulását – ez akár 80%-os javulást is jelent! Várandósvitamin esetében pedig kiemelt jelentőségű, hogy a készítmény képes legyen az eltérő trimeszterek eltérő tápanyagszükségleteit kielégíteni – ehhez a megfelelő tagoltság lehet a kulcs. 

 

Scheftsik TamásA gyerekkori ekcéma esélye a kismama D-vitamin pótlásával jelentősen csökkenthető!