Hírek

A férfiak spermiumtermelés nem valami hatékony – és napjainkra több komoly gond is jelentkezik

A férfiak férfiasságának egyik alapvető jegye – legalábbis sokak elképzelése szerint – hogy képesek utódokat nemzeni. Ez azonban egyre több esetben nem sikerül, és ebben bizony benne van az a tény is, hogy az emberi faj férfi egyedei bizony nem kifejezetten hatékony spermiumtermeléssel rendelkeznek, mely az utóbbi években ráadásul komolyan romlani is kezdett. 

A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember – szülésznő van a segítségünkre. 

Nem hatékony? 

Sajnos azt kell mondjuk, hogy bizony nem az. A szervezet itt a nagy számok törvénye alapján működik, és az eredményessége napjainkra nem éppen kitűnő. Ez nem azt jelenti, hogy siralmas mennyiségben állít elő a férfiak szervezete spermiumot, hanem azt, hogy egy egészséges férfi szervezet is elképesztően sok hibás spermiummal dolgozik.  

Mit jelent, hogy hibás? 

A hibás spermium kifejezés több részletre is vonatkozhat. A hímivarsejtek mozgása, kinézete és a szállított örökítőanyag is sérülésveszélynek van kitéve. Ha egy spermium mozgása sérül, akkor vagy egyáltalán nem halad, vagy a haladása nem egyenes – azaz szegény csak körbe – körbe tornázza magát, de így a tényleges célja már nem megvalósítható. Gond lehet az is, ha a spermium alaki eltérést mutat – azaz például több farokkal rendelkezik, vagy egyéb módon tér el a normálistól. Ezek a hímivarsejtek ugyanis nem elég hatékonyak – az alaki elváltozás rendszerint komoly hátrányt jelent – így szintén nem képesek beteljesíteni a végzetüket. 

Hibás lehet egy spermium örökítőanyaga, illetve más részletei is. A hibás DNS, RNS és hasonló anyagok sajnos nem feltétlenül eredményezik azt, hogy a spermium életképtelen, vagy nem mozog megfelelően. Egy hibás örökítőanyaggal rendelkező spermium képes lehet a megtermékenyítésre, de így sajnos jelentősen megnő a genetikai betegségek, a koraszülés vagy a vetélés kialakulásának esélye. 

És hogy mennyi lehet a hibás spermium “normál” esetben? Nos, a termelt spermiumok csupán 1-2%-a nevezhető tökéletesnek – ám alapesetben ez bőven elegendő ahhoz, hogy egy egészséges, termékenységi gondoktól mentes férfi egy ugyancsak egészséges nővel egy éven belül képes legyen családot alapítani. 

Miből adódik a hiba? 

A spermiumtermelés hibái természetesen is jelen vannak- ez a fentiekből kiderül. A meddőség jelentkezése esetén azonban a hibás spermiumok száma, vagy éppen a spermiumok mennyisége változik számunkra rossz irányba. Ennek számos oka lehet, a betegségektől elkezdve a genetikai tényezőkig, a leggyakrabban azonban az életvitelünk, a környezeti ártalmak fejtik ki romboló hatásukat. 

Néhány 10 évvel ezelőttig a normál spermiummennyiség 200 millió/ml volt a WHO ajánlása alapján. Ez mára hivatalosan is 100 milli/ml-re csökkent, mert mára ez a mennyiség vált általánossá. Ez pedig drasztikus csökkenés, ami természetesen azt is magával hozza, hogy világszerte egyre több férfi küszködik termékenységi problémákkal – mondja Ratkó Tünde. 

Az is tény, hogy a világon jelenleg minden negyedik ember tápanyaghiánnyal néz szembe – sokszor úgy, hogy erről még csak nem is tud -, ez pedig a test bizonyos működéseiben okoz hátrányokat. Nyilván nem azokban, melyek a létfenntartáshoz szükségesek, hanem azokban, melyek “elhanyagolhatóak”, és ide bizony a termékenység is beletartozik. 

Hogy miért jön létre a tápanyaghiányos állapot? A környezeti ártalmak, a helytelen étkezés, mozgáshiány és a stressz összefogása miatt. Ezek mindegyike komoly plusz energiatermelést igényel a testtől. A védekezéshez, a rombolás kompenzálásához tápanyagokra van szüksége a testnek, és ha a bevitel nem megfelelő, akkor máshonnan kell ezeket elvonnia. A bevitel pedig az utóbbi 50 évben már nehézkesebben megoldható, hiszen azóta kezdett rohanni a világ, elterjedni az ülőmunka, fokozódik a mindennapos stressz és emellett az élelmiszerek beltartalma (vitamin, nyomelem és ásványi anyag) fokozatosan, de drasztikusan csökkent. Következésképpen mára kizárólag étkezéssel fenntartani a megfelelő tápanyag-ellátottságot kifejezetten nehéz lett. 

Segítség 

A kialakult problémák orvoslásában is kulcsszerepe van a megfelelő tápanyagellátottságnak, de ha azt már önmagában is nehéz elérni, akkor a többletigények kielégítése még problémásabb. Ebben jelenthet jó segítséget a férfivitamin, de ehhez meg kell felelnie néhány alapvető kritériumnak. 

Az egyik, a megfelelő anyagtartalom. Ahhoz, hogy a bevitt anyagok a lehető legjobban segítsék a szervezetet fontos, hogy szerves kötésben legyenek jelen (-citrátok és -glükonbátok pl.: cink-citrát, vas-glükonát), illetve, hogy a lehető legtöbb anyagot vigyük be egyszerre. A készítmény komplexitása révén az egyes anyagok segítik mások hasznosulását, mint a vas és a D-vitamin kapcsolatában, vagy a cink és a réz esetében is. Ezek mellett pedig arra is érdemes figyelni, hogy a készítmény kifejezetten férfiaknak legyen kialakítva, hiszen a férfiak tápanyagigénye eltér a nőkétől! 

A tápanyagpótlás fontos, de nem váltja ki a mozgást és az egészséges életmódot. A test normál működéséhez és a normál termékenységhez mindhárom tényezőre együttesen van szükség! 

 

Scheftsik TamásA férfiak spermiumtermelés nem valami hatékony – és napjainkra több komoly gond is jelentkezik