Hírek

A foszfor segít épen tartani a DNS-t a spermiumokban

Nemrégiben sokat foglalkozott az egészségügyi sajtó azzal a kérdéssel, hogy a DNS és az RNS sérülései a férfiak örökítőanyagában milyen hatással lehetnek a magzatra. Azt már tudjuk, hogy sajnos jelentősen befolyásolják a kicsi egészségét ezek a tényezők, éppen ezért foglalkozni kell azzal is, hogy épen “tartsuk” őket. Ehhez pedig bizonyos tápanyagok szükségesek, köztük a foszfor is. 

A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre 

Foszfor és örökítőanyag 

A DNS és az RNS jelentősége a szervezetben elképzelhetetlenül nagy. Mindegy egyes sejtben, a sejtmagban jelen van a kettős spirál, a DNS, mely hordozza az adott személy teljes genetikai térképét, minden apró részletet, minden egyes tulajdonságot, betegség lehetőséget, szemszínt, hajszínt, mindent. Az RNS ennek a kettős spirálnak a másolata, mely az információ átadását hivatott gyorsítani, és biztonságosabbá tenni. 

Hogy hogyan kapcsolódik ide a foszfor? Ez a nemesfém egyike azoknak az úgynevezett biogén elemeknek, melyek a DNS és az RNS építőanyagai, melyek nélkül az örökítőanyag biztosan sérülne. Persze a foszfor szerepe nem merül ki ebben az egy tételben. Sőt! Gyakorlatilag minden folyamatban szerepet játszik, kezdve az anyagcserétől, a csontok és fogak keménységén át egészen a sejtmembrán megfelelő működéséig. A foszfor jelentősége a szervezetben kiemelt. 

Hiány? 

A foszfor hiánya komoly gondokat eredményez, de sajnos csak igen későn lehet felismerni ezt a gondot. Kezdetben ugyanis a szervezet a csontokból és a fogakból vonja ki ezt a létfontosságú anyagot, hogy képes legyen fenntartani minden olyan működési elemet, melyek az életben maradáshoz szükségesek. Ennek megfelelően a foszforhiány egyik tünete a fogak romlása is, de az indokolatlan testsúlycsökkenés, vagy az izomgyengeség, fáradság, illetve az izomrángások is ide tartoznak – mondja Ratkó Tünde. 

A foszfor pótlása a szervezetben jól megoldható étrendkiegészítőkből is, de itt figyelni kell néhány dologra. A foszfor jellemzően a sói révén van jelen ezekben a készítményekben, vagyis foszfát formában. Fontos, hogy kellő mennyiségű kalcium is legyen mellette, valamint D-vitamin, hiszen ezek segítik a felszívódását. Ugyanakkor a kalcium túlzott bevitele már gátló tényezőként lép fel. Ugyancsak gátolja a felszívódását a hosszú időn át folyamatosan szedett gyomorsavlekötő is. 

Mivel a foszfor jelentősége a DNS és az RNS épségében kiemelt, így a várandósság tervezésének időszakában nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is érdemes a szervezetüket megtámogatni a megfelelő tápanyagokkal, hogy a babavárás időszaka a lehető legnyugodtabban telhessen. 

 

Scheftsik TamásA foszfor segít épen tartani a DNS-t a spermiumokban