Hírek

A férfi pocakja a baba útjában is állhat

A férfi 100 kiló alatt csak karácsonyfadísz – tartja egy mondás, amivel azért van némi gond. Egyrészt hozzájárul a testkép torzulások létrejöttéhez, másrészt azt a téves nézetet erősíti, hogy a férfiaknak el kell érnie egy bizonyos súlyt ahhoz, hogy komolyan vegyék őket. Ez pedig komoly hátrányt jelenthet a gyermekvállalás terén, amit mindenképpen tisztázni kell. 

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre 

A macis pasi és a gyerek 

Nagyon sok nő ódzkodik a “kigyúrt” férfiaktól, sőt, sokan egyenesen a pocakos pasikat részesítik előnyben. Ez addig a pontig nem is gond, amíg a pocak kicsi, amikor azonban már nem az, vagy gondok jelentkeznek, akkor újra kell értelmezni a rendszert. 

A hasi zsír kialakulása a korra jelentkező gond, amit azonban egyszerűen lehet orvosolni, csupán egészségesen kell étkezni, és mozogni kell. E két tényező pozitívan hat mindenre a szervezetben, kezdve az emésztéstől egészen a nemzőképességig. Erre pedig szükség is van, hiszen ma már ritka, hogy egy férfi a húszas évei elején válik apává, jellemzőbb a harminc éves korszak közepe – vége, amikorra a hasi zsír a mozgáshiány és az egészségtelen életmód miatt megjelenik. 

De tisztázni kell, hogy a pocak, a túlsúly nem csak esztétikai probléma, hiszen a hasi zsír hormontermelő egységként is üzemel, mindkét nem esetében. 

Ösztrogén dominancia 

Az ösztrogén egyike a női nemi hormonoknak. Azonban nem csak a nők szervezetében található meg, ahogyan a tesztoszteron sem csak a férfiak szervezetében jelen lévő hormon. Fontos szerepet játszik a szervezet egészséges működésének fenntartásában, de csak egy bizonyos mennyiségig. Amennyiben szintje túlságosan megemelkedik, akkor bár gondokat okoz, mind a hölgyek, mind a férfiak esetében, melynek egyik velejárója a meddőség kialakulása – mondja Ratkó Tünde. 

A hasi zsír pedig úgy kapcsolódik ide, hogy ösztrogénazonos anyagot termel. Ez nem jelent tetemes mennyiséget, amíg a pocak nem túl nagy, azonban beleszól az egyensúlyba, ha a túlsúly már komolyabb. 

Egészséges ételek és tápanyagok 

Innentől lesz érdekes a kérdés. A férfiak normál termékenysége tehát elcsúszik akkor, ha nem étkeznek egészségesen és nem mozognak kellően sokat. De azzal, hogy visszaállítjuk az ideális súlyt, és egészségesen kezdünk el élni, a legtöbb esetben nem tudjuk helyrehozni a nemzőképességben esett csorbát. Ennek oka, hogy a bevitt tápanyagmennyiség nem elegendő ahhoz, hogy orvosolja a kialakult gondot. Ennek nem az az oka, hogy nem eszünk eleget, hanem az, hogy a tömegtermelésnek, vegyszerezésnek, műtrágyázásnak köszönhetően az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent. 

A normál termékenység visszaállításához és fenntartásához tehát szükség lehet segítségre, ami tápanyagpótlás formájában oldható meg. Itt azonban figyelni kell a tápanyagok kötési formáira. A zöldségekben, gyümölcsökben ugyanis a tápanyagok zöme szerves, biológiailag aktív kötési formákkal van jelen, így azok hasznosítása a szervezet számára egyszerű. A táplálékkiegészítőkben azonban sajnos szervetlen formában vannak jelen az anyagok, amik hasznosulása így igen alacsony. Tehát olyan készítményt kell keresni, melyben az anyagok biológiailag aktív formában vannak jelen. Ez praktikusan -citrát és –glükonát kötéseket jelent, melyek segítségével a hasznosulásuk is 80%-kal jobb lesz. 

Emellett fontos, hogy komplex készítményt válasszunk. A természetben bizonyos anyagok elválaszthatatlanul vannak jelen. Ilyen például a cink és a réz vagy a C-vitamin és a vas. Ezek az anyagok segítik a másik felszívódását, beépülését, így fokozva azok hasznosulását. 

 

Scheftsik TamásA férfi pocakja a baba útjában is állhat