Hírek

A nők önfeláldozásának ára a gyermektelenség?

A nők szerepe a családjuk egészségének megőrzésében központi, gyakorlatilag azóta, hogy létezik család. Ők azok, akik gondolnak a megelőzésre, a megfelelő táplálkozásra, és gondoskodnak a családtagjaikról, amikor betegek. De önmagukra is komolyan figyelni kell, hiszen az ő egészségük az alapja a kisbabájuk egészséges életének. 

A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére. 

A nő egészsége=a család egészsége 

Az ókorban a nők szerepe a házi tűzhely őrzése volt – persze sok más dolog mellett. Ez azonban nem egészen azt jelentette, mint sokan gondolják. A tűzhely a ház központja, lelke, vagyis a nő őrizte a család lelkét, egyensúlyát, egészségét. Ez mind a mai napig így van, csupán a körülmények változtak. Ma is, a nő lényegesen többet törődik a család egészségével, küld orvoshoz bárkit, önmagán kívül, amivel sokak szerint nincs gond, hisz ez az a szeretet, amire csak a nők képesek. 

Bár ez a hozzáállás csodálatos és önfeláldozó, a gond az, hogy tönkre teheti a születendő baba egészségét. A kutatások ugyanis bizonyították: nagyjából 70%-ban az édesanya életmódja felelős a baba egészségéért. 

Életmód? 

Bizony, ma már a csapból is az folyik, hogy a megfelelő életmód az alapja annak, hogy megőrizzük saját, illetve leendő gyermekeink egészségét. De ez valóban igaz? Az életmód lehet a kulcs? 

Részben igen, hiszen a megfelelő életmód az, mely biztosítja számunkra a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok megfelelő arányú bejutását a szervezetbe. Ehhez szükséges az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás is. De miért csak részben igaz akkor az állítás?  

A gond a táplálkozásban keresendő. Ma, a tömegtermelés, vegyszerezés és gyorsételek világában az egészséges táplálkozás olyan hatalmas kihívás, aminek a legtöbben még akkor sem tudunk megfelelni, ha nagyon igyekszünk. A mai élelmiszereink beltartalma – vagyis ásványi anyag, nyomelem és vitamin – jelentősen, több, mint 50%-kal csökkent a 30-50 évvel ezelőtti adatokhoz képest. Emellett a minket érő káros környezeti hatások mértéke jelentősen megnőtt, vagyis egészségesen élni és étkezni ma sokkal nehezebb, mint hinnénk. 

A stressz, a rohanó mindennapok, a vegyszerek és számos más dolog is energiát von el a szervezetünktől, többek között a szabadgyökök elszaporodásával. Hogy az oxidatív rombolást kompenzálni tudjuk, a testünk sok energiát és tápanyagot fordít a védekezésre, melynek megvan a maga ára is. 

Nem jön a baba 

Az anya életmódja nem csak a baba egészségére lehet hatással, hanem már a fogantatást is lehetetlenné teheti. A ma meddőségek több, mint 70%-nak hátterében hiányállapot áll, mely egyszerűen az életmódunkból adódik. A szervezet felhasználja a rendelkezésre álló tápanyagokat, és sokszor már nem jut energia olyan funkciók tökéletes fenntartására, melyek nem szükségesek az életben maradáshoz. De egy idő után nem csak a szaporodás képessége sérül, megjelennek olyan betegségek is, melyek mögött közvetve vagy közvetlenül ugyancsak a tápanyaghiányok állnak. Ilyenek a magasvérnyomás, az emésztőszervrendszeri gondok, vagy éppen az endokrinológiai panaszok. Ezek kezelése pedig már mindenképpen szakorvosi feladat – fűzi hozzá dr. Angyal Géza a ratkotunde.hunak. 

Nem véletlen, hogy ma már a legtöbb szakember a babára vágyó nőknek, vagy a friss terhes kismamáknak javasolja a várandósvitamin szedését. Az ilyen készítmények – ha valóban jók – nagyban hozzájárulhatnak a tápanyagraktárak feltöltéséhez, így pedig a test normál működésének visszaállításához. 

Ahhoz, hogy egy készítmény “valóban jó” lehessen, meg kell felelnie néhány kritériumnak: 

  • Minden olyan készítmény esetében, mely ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat tartalmaz, kulcskérdés a felszívódás aránya. A bevitt tápanyagok ugyanis rendszerint csak igen csekély mértékben hasznosulnak. Hogy ezt megfordíthassuk érdemes biológiailag aktív, szerves kötésű anyagokat tartalmazó készítményt választani. Ez praktikusan azt jelenti, hogy –citrát és –glükonát kötési formákat keressünk, például vas-glükonát és cink-citrát. Így a hasznosulás akár 80%-kal is javulhat. 
  • A készítmények esetében a felszívódás miatt fontos, hogy komplex összetételűek legyenek, hiszen az egyes anyagok elősegítik mások felszívódását (pl.: vas és C-vitamin). 
  • Várandósvitamin esetében az is fontos, hogy a készítmény megfelelően tagolt legyen. Az egyes trimeszetereknek ugyanis más és más igényrendszere van, vagyis más anyagokra van szüksége a szervezetnek. A készítménynek tehát a trimeszterek igényeit kell kiszolgálnia a megfelelő tagolással, és persze a megfelelő anyagösszetétellel. 

 

Scheftsik TamásA nők önfeláldozásának ára a gyermektelenség?