Hírek

A szabadgyökök megölik a családról szőtt álmokat

A nők életének mindig központi részét képezte a családalapítás. Azonban ez sokszor azt jelentette, hogy egészen fiatalon, a karrierről és a sikerről lemondva váltak édesanyává. Ma a helyzet megváltozott, hiszen a nők szerepvállalása a munka világában lényegesen nagyobb lett, így a családalapítás is kitolódott.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre

Később

Ma a munka világa erősen megköveteli vagy a szakirányú, vagy a felsőfokú végzettséget. Ez azt jelenti, hogy a tanulással töltött idő kitolódik, évekkel többet töltünk az iskolákban. Ráadásul a keresetek szintje nem üti meg a kellő mértéket, a családalapítás szempontjából sem. Sajnos, ma, ahhoz, hogy egy család azt mondhassa, megengedhetem magamnak, hogy az egyikünk fizetése részben kiessen, lényegesen később kerül sor, mint régebben. Arra pedig, hogy az édesanyáknak lehetősége legyen otthon maradni a gyerekekkel, még ritkábban.

Azzal is számolni kell, hogy a nők – mivel mindenképpen kénytelenek dolgozni – sokat tanulnak. Ha már tanulnak, akkor azt használni is szeretnék, és sikereket is szeretnének elérni, ezzel pedig egyáltalán nem lehet vitatkozni, hiszen mindenki így érez, aki sokat küzd egy végzettségért, egy álomért.

Nehezebben

Sajnos, mivel a családalapítás a nők 20-as éveiről sokkal inkább a 30-as éveikre tolódik. A gyermek megfoganásának valószínűsége is lecsökken. Ez egyszerűen a korból is adódik, de itt sajnos nem áll meg a sor. A stressz, a nem megfelelő étkezés és mozgáshiány, valamint a döbbenetes mennyiségű vegyi anyag, ami a szervezetünkbe jut, fokozza a szabadgyökök képződését. Ezek a vegyületek károsítják a sejteket, lebontva azok sejthártyáját. És természetesen a szaporodáshoz szükséges sejteket sem kímélik (a férfiak esetében sem) – mondja Ratkó Tünde.

A szabadgyökök elleni küzdelemre a testnek nem jut elég energiája, mivel nem viszünk be megfelelő mennyiségű tápanyagot. Gyorsételeket, vegyszerrel nevelt növényeket eszünk, és élelmiszereink beltartalma bizonyítottan jóval alacsonyabb, mint édesanyáink, vagy nagyanyáink korában, ami a tömegtermelésnek is betudható. A test számára így a tápanyaghiányos állapot nem hagy más választást, hagyja leromlani az olyan szervrendszerek állapotát, melyek nem közvetlenül szükségesek az életben maradáshoz. Így sajnos a szaporodásért felelős rendszer is komoly károkat szenved. A tápanyaghiány közvetlen, vagy közvetett következményei között megtalálhatjuk az IR-t a PCOS-t és ezekkel együtt a meddőséget is.

Javítani, amit lehet

A meddőségek igen nagy százalékáért a szervezet tápanyaghiánya a felelős. A következtében kialakult betegségek kezeléséhez mindenképpen szakszerű segítség kell, de mi magunk is lépéseket kell tegyünk, hogy a családalapítás ne csak egy álom legyen.

Ma már a szakemberek is felismerték azt, hogy a szervezetnek – főleg egy olyan extra terhelést jelentő időszakban, mint a terhesség – a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett szüksége van a külső támogatásra, így jelentős részük javasol várandósvitamint a kismamáknak, illetve a családot tervezőknek.

Ahhoz azonban, hogy ne az ablakon szórjuk ki a pénzt, a készítménynek meg kell felelnie a kor elvárásainak. Gyorsan és jól kell felszívódnia, hasznosulnia, ez pedig csak akkor lehetséges, ha szerves kötésű, biológiailag aktív anyagok (pl.: cink-citrát, réz-glükonát) vannak jelen benne, méghozzá komplex összetételben. Így ugyanis az egyes anyagok segítik mások felszívódását. Ez eddig minden vitaminkészítmény esetében igaz (legyen szó férfiaknak vagy nőknek szánt termékről), a várandósvitaminoknak azonban még egy kritériumnak meg kell felelniük. Ma már tudjuk, hogy a három eltérő trimeszter eltérő tápanyagigényekkel is rendelkezik. Az igazán hatékony várandósvitaminnak ezt figyelembe kell vennie, és trimeszterenként a megfelelő anyagokkal kell a szervezetet megtámogatnia!

Scheftsik TamásA szabadgyökök megölik a családról szőtt álmokat