Hírek

Meddőség egy gyermek után…

A második gyermekükért küzdő párok helyzet rosszabb, mint azoké, akiknek még egy gyermek sem fogant meg. Esetükben is meddőségről beszélhetünk, ám a társadalom sokkal kevésbé érti meg helyzetüket, így lényegesen nagyobb lelki hátráltató tényezőkkel kell szembenézniük?

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

Secunder meddőség

A másodlagos meddőség fogalma nem ismeretlen az orvostudomány számára. Azt a helyzetet fedi le, amikor egy párnak már van gyermeke, ám egy újabb terhesség létrehozásában már sikertelenek.

A háttérben szinte pontosan ugyan azok a tényezők állnak, mint a meddőség esetében. Ezek között a stressz, a tápanyaghiány, a fertőzés, és persze az édesapák esetleges problémái is szerepelnek. A különbség, hogy a szülés következtében kialakulhatnak összenövések (ezek esélye a császármetszésnél megnő), mely meddőséget okoz, illetve a pszichés meddőség kialakulásának esélye nagyobb. Ez utóbbinak oka a szülés utáni depresszió, illetve a másodlagos meddőséggel küzdő párok el nem fogadása. Esetükben sokkal kevesebb megértés kapnak, mivel a társadalom szerint az igényeiket kielégíti az első gyerek, elégedjenek meg azzal. Azonban a testvér érkezésének elmaradása legalább akkora teher, mint a gyermektelenség, mivel ekkor sokkal gyakrabban hibáztatják önmagukat a párok.

Mit lehet ellene tenni?

A másodlagos meddőség esetében sem vagyunk tehetetlenek. Mindenekelőtt fontos, hogy a megfelelő életmód, vagyis a rendszeres mozgás és a megfelelő táplálkozás meglegyen mind a nő, mind a férfi esetében. A tápanyagok pótlása is kiemelt jelentőségű, mivel sajnos ez kizárólag étkezéssel ma már szinte megoldhatatlan.

Ratkó Tünde rámutatott arra, hogy ez mindkét nem esetében igaz! Mind a sperma képzéséhez és minőségéhez, mind pedig a várandósság kihordásához szüksége többletenergia esetében szükséges a megfelelő tápanyagpótlás. Ehhez ma már a szakemberek jelentős része a megfelelő várandós és férfivitamin szedését javasolja. A fókusz a megfelelőn van, mert nem minden, a piacon kapható készítmény hatékony.

A hatékony készítmény szerves, biológiailag aktív (pl.: cink-citrát, réz-glükonát) formában tartalmazza az anyagokat, mivel így azok felszívódási aránya 80%-kal is jobb! Emellett mindenképpen komplexnek kell lennie a kiválasztott vitaminnak, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását (pl.: vas-C-vitamin; cink-réz; kalcium–D-vitamin)

Hölgyek esetében az is fontos, hogy a várandósvitamin igazodjon a természetes igényekhez. A várandósság során minden trimeszternek eltérőek az igényei. így nem ugyan azokra az anyagokra van szükség a tervezés időszakában és az első trimeszterben, mint a másodikban, vagy a harmadik trimeszterben és a szoptatás alatt!

Lelki terheltség

Sajnos a másodlagos meddőség esetében komoly tényező a lelki oldal. A meddőség ténye ekkor is mázsás súlyként nehezedik a párra, de ebben az esetben szembe kell nézniük a társadalom, a szűk környezetük és adott esetben a család rosszallásával is. hiszen miért keseredtek el, már van gyermekük. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a testvérre vágyakozás szintén nagyon erős igény, amit igazán csak az ért meg, akinek a második (harmadik, többedik) gyermek nem akar megfoganni.

A depresszió és az ilyenkor gyakran jelentkező kirekesztettség érzés erőteljes gátakat alakíthatnak ki, mind a nőben, mind pedig a férfiban. Másodlagos meddőség esetében ráadásul a párok hajlamosabbak önmagukat vádolni, így ezzel a gonddal is meg kell küzdeniük. Sok esetben ezzel szakember segítsége nélkül nem sikerül megbirkózni, így bártan forduljanak pszichológushoz, hiszen hatalmas segítséget jelenthet a testvér érkezésének előkészítésében!

Scheftsik TamásMeddőség egy gyermek után…